Szabó Zoltán - A világosi fegyverletétel
Történelmünk tükröződése a folklórban VIII.
 

A szabadságharc bukásához kapcsolódó két fő esemény a világosi fegyverletétel és az aradi vértanúk kivégzése mély nyomot hagyott a népi emlékezetben. Az 1849. augusztus 13.-ai világosi fegyverletétel szívszorító eseményét Horváth Mihály, szabadságharcunk történetírója 1865-ben így írja le Genfben:

“Görgey rövid párbeszéd után Rüdrigerrel a hadtestparancsnokokat némi rendeletekkel visszaküldé, s a fegyverek lerakása négy óra tájban az egész seregnél megkezdődött. Sokan a kétségbesés dühében, fegyvereiket eltörték; mások forró könnyek közt csókkal illették a hideg vasat; míg mások szitkozódva kiabálták, hogy vezettessenek az ellenségre, de ily gyalázattól kíméljék meg őket. Voltak elég számosan, kik önmagukat végezték ki. Tisztek és közvitézek zokogva borulának egymásra s vőnnek egymástól bucsút. Más csapatoknál a közlegénység átkozódva tört ki a tisztek ellen, őket önzésről, árulásról vádolván. Legsiralmasabb volt a huszárok tekintete, kiknek lovaiktól kellett megválniok. (...) Sokan kedves lovukat inkább agybalőtték, vagy leszúrták mintsem hogy más kézre kerüljenek. A szomorú műtétel estenden valahára véget ért. A lőfegyverek zászlóaljanként gulába voltak rakva, melyek közepén a zászló lobogott; a kardok rendetlen halmokba hányva heverének.“ A világosi síkon a történetírók becslése szerint mintegy 30 000 főnyi katonaság tette le a fegyvert. Az 1948-as országos néprajzi gyűjtés alkalmával lejegyzett elbeszélésekből, az idézett korabeli szemtanú soraiból megismert hat fő gondolatkör rajzolódik ki:

1. A meglett férfiak, harcedzett és addig győzedelmes katonák szeméből hull a könny a fegyverletétel alatt. “Sirtak mérgükben és bánatukban… Minden huszár a lova nyakába borult és sírt keservesen“ – emlékeznek vissza a kérdezettek. 

Világosnál, Világosnál huszárok könnyeznek,
Sírva sírnak veszedelmén a magyar nemzetnek.
Átok és sóhajtás között meghajlik a zászló,
Háta mögött gyalog gazdájára búsan nyerít a ló.
(Ond, Zemplén megye)
2. Az elkeseredésnek ebben a stádiumában a sereg a saját fegyverei ellen fordul; a katonák inkább maguk pusztítják el kardjaikat, puskájukat, semhogy az ellenségnek kiszolgáltassák. 

3. Hasonlóan általános motívum a huszárlovak elpusztítása is.

4. Többen önnön kezükkel vetnek véget életüknek. “A tisztek nagyobb része a kardjába dölt...sok magyar fiú volt olyan, hogy önmagátul a szuronyába ereszkedett.“ 

5. A gúlába rakott. fellobogózott fegyverek képe szintén minden nyomatos ábrázoláson és a népdalokban is megtalálható. Ezt a látványt idézi az a több változatban is élő népdal, amelynek az itt közölt szövegét a széki Csorba Jánostól ismerjük:

Kis pejlovam megérdemli a zabot
Kétszer kerülte meg Magyarországot 
Harmadikszor is megkerülte volna
Ha Görgey igaz vezér lett volna

Ha Görgey igaz vezér lett volna
Magyarország német rabja nem volna
De Görgey "piramidet" kiáltott
Szegény magyar azonnal meg is állott

S ha Görgey "piramidet" kiáltott
Szegény magyar azonnal meg is állott
Lerakta a fegyverét s a zászlóját
Elvesztette örökre szabadságát

6. Még egy tragikus momentum a helység neve (Világos) és az országot ért végzetes tragédia ellentmondása jelenik meg az elbeszélésekben; "Világosnál lett nekünk sötét és a kutya Görgey fujta el a lámpást." Népdalszövegekben is fellelhető az ellentmondás: 
“Hej Világos, vén sötét Világos,
Te miattad a haza oly gyászos“
(Vésztő, 1948)
Egy gondolatsor erejéig érdemes még egy kérdéskörrel foglalkoznunk: a fegyvert letevő főparancsnok Görgey Artúr személye milyen helyet foglal el az emlékezetben. Az utóbbi 150 évben a közvéleményt napjainkig megosztotta Görgey katonai és politikai megítélése. Mi most a népi emlékezetet vizsgáljuk meg. Az 1948-as centenáriumi gyűjtés során feltett kérdésre – amit egy reprezentatív mintavételnek is felfoghatunk –, miszerint árulás volt-e Görgey cselekedete, vagy lépését jóhiszeműség, katonai józanság, katonái életét feleslegesen nem kockáztató cselekedetként ítélik meg, az alábbi válaszok érkeztek a 457 megkérdezettől: 204 árulónak tartja (44,64%), 194-en nem árulásnak, hanem józan katonai, hadászati számvetés eredményének tartja (42,25%), további 59 megkérdezett nem tud állást foglalni, bizonytalan a kérdésben (12,91%). 

A közvéleményben az eltelt 100 év alatt az 50-50%-os megosztottság már valószínűleg a Görgeyt felmentő nézetek irányába mozdult el, mivel több adat utal arra, hogy korábban nem ez volt az általános megítélés. Az egyik ilyen általános tény, hogy az 1848-at követő népművészeti alkotásokon nem találkozunk Görgey ábrázolással, ellenben Kossuth, Batthyányi, Petőfi, Bem, 13 aradi vértanú –különösen Damjanich –, Klapka (pedig ő is letette a fegyvert) ábrázolást szép számmal találhatunk a nagyobb gyűjteményekben. Bánó István szerint népköltészetünkben a "Világosról" szóló 35 dal közül 32-nek "szomorú emlékű hőse Görgey". Ezek a szövegek kivétel nélkül az önkényuralom időszakában keletkeztek, így nemzedékeken keresztül meghatározták a közvéleményt. Ezt fejezi ki az a Tolna megyei Bogyiszlón gyűjtött népdalszöveg, amely átokformulába foglalta Görgey nevét:

Verd meg Isten azt a Görgeyt.
Még ahová temették is;
Ebek nyalják fel annak vérét,
Mért adta fel a magyarok elejét. 
Természetesen Görgey seregében szolgáló katonák az árulás vádját elvetették, és inkább a katonai tényeket sorolták, miszerint a 25-30 ezres Görgey által vezetett hadsereg ekkor már mintegy 200.000-es orosz, és osztrák haderővel állt szemben. Minden bizonnyal Görgeyt pozitívan megítélők körében született az a dunántúli névnapköszöntők szerkezetét követő népdal, amelyben a szabadságharc nagy hősei közül Görgey sem maradt ki:
Kossuth Lajos a vezér
Benne van a magyar vér
Éljen a két hazafi
Perczel Mór és Görgey

Perczel Móric kiáltja
Éljen az ő huszárja
Kossuth Lajos virágszál
Éljen míg a világ áll

Túlsó soron innen is
Áldjon meg az Isten is
Kossuth Lajos téged is
Veled együtt minket is

Túl a Dunán innen is
Éltessen az Isten is
Garibaldi téged is
Veled együtt minket is
Te Görgey téged is
Veled együtt minket is

A fegyverletétel szomorú emlékezete a népdalokon kívül a sokszorosított képeken, színes, vagy egyszerű kőrajzokon fedezhető fel. Jellemző, hogy a fegyverletétel első ábrázolása már az 1850-ben kiadott, Szilágyi Sándor: "Görgey és fegyverletétele" című pesti könyvecskéjének kiszedhető mellékleteként is megjelenik. Az ábrázolás népszerűségét mutatja, hogy a Vasárnapi Újság még húsz évvel a gyászos események után is időszerűnek látja a névtelenül közölt egykori rajz újraközlését. 

A sokszorosított képek hatását nem szabad lebecsülnünk, mivel ezek a nyomatok érzékeltették a tömegek számára a szemtanúk elbeszéléseit, történeteit. Ne feledjük, hogy ekkor még a fényképezés elterjedése előtt vagyunk! A népszerű ábrázolások ugyanazokat a momentumokat emelik ki, amelyeket a fentiekben már érintettünk. A képek kelendőségét már az önkényuralom tiltó rendelkezései is igazolják. Például a Pesti Napló 1851. október 30-án hírül adja, hogy “a veszedelmes hangulatokat terjesztő képeket nemcsak a kirakatokból, hanem a szobák faláról is le kell szedni“. 1853-ban pedig a házalási törvény kimondja, hogy “könyvekkel, nyomtatványokkal, képekkel, szobrokkal való házalásra engedély nem adható ki.“

A világosi fegyverletétellel kapcsolatos hagyománynak egyik legszebb példája a maga korában népszerű “Honnan jössz te oly leverten jó pajtás...“ kezdetű dal, amelynek sok variánsa közül Bartók 1907-es gyergyócsomafalvi gyűjtését mutatjuk be.