Didzseridu és festmény a Numbulwar aboriginal communityből

2016. február

 

Regionális gyűjteményei közül az Óceánia-gyűjtemény 2014-ben egy jelentős tárgyegyüttessel gyarapodott. Ez különösen fontos, mivel a múzeum Európán kívüli gyűjteményeinek a gyarapodása az 1920-as évektől jelentősen lelassult, tervszerű gyűjtésre nem volt mód. A II. világháború után Észak Ausztráliából mindössze két adományról lehet beszélni. Két értékes kéregfestmény egy sydney-i antropológus, Vilmáti László ajándékaként került a gyűjteménybe 1968-ban, az 1970-es évek végén Pintér László ausztráliai aranyásó közel 40 tárgya, főleg leletként talált kőeszközök (kőpenge, dárdahegy, kőkés, stb.) került a gyűjteménybe.

A most megvásárolt tárgyak különösen fontosak a múzeumnak. A tárgyakat eladó személy a bennszülöttek között élve gyűjthette össze, és hozhatta haza őket. Derzsi Balázs 1998 óta él Ausztrália északi területén (Northern Territory állam), a Numbulwar nevű aboriginal communityben. Ezt a települést az anglikán misszionáriusok alapították a 19. század közepén, letelepítvén a bozóterdőben élő bennszülötteket. 1976-ban az Ausztrál kormány átvette a bennszülött telepek kezelését, elsősorban az iskoláztatási programot, és azóta a kormány gondoskodik az oktatásról ezen a telepen. Derzsi Balázs ebben a kormány által vezetett iskolában dolgozik már 15 éve Numbulwarban. A 67 darab tárgy túlnyomó többsége is innen származik, mert a helybeli Numamurdirdi törzs Derzsi Balázst tagjai közé választotta, és ez által módjában állt hozzájutni az általuk használt tárgyakhoz. A páratlan lándzsákat, halász szigonyokat, bumerángokat a törzsbe való beválasztásakor ajándékként kapta, más tárgyakat szimbolikus összegért vásárolta, mert mint a törzs tagját családtagként tartják számon. A tárgyak között lándzsák, halászszigonyok, bumerángok, didzseriduk, különböző használati tárgyak jól reprezentálják az ott lakók kultúráját, életmódját. A Néprajzi Múzeumba került tíz didzseridu közül most egy jellegzetes darabot mutatunk be látogatóinknak.

A didzseridu az Ausztrália északi területein élő őslakosok tradicionális fúvós hangszere. Neve hangutánzó szóból ered, korai utazók egyik ritmus után nevezték így a hangszert. Bennszülött nyelveken több neve ismeretes: yidaki, mago, kenbi, stb. A hangszer általában a termeszek által üregesre rágott eukaliptuszfából készül, melynek kisebb keresztmetszetű peremére méhviaszt tesznek, így könnyebb a hangszert a szájhoz igazítani. Felületét általában festéssel díszítik. Az itt látható tárgy két vége feketére festett, a hangszer teste piros, fehér, fekete vízszintes és függőleges csíkozással van díszítve. A didzseridu éneket és táncot kísérő ritmushangszer, szólóhangszerként ritkán szólaltatták meg, hagyományosan férfiak.

A hangszeren való játék hasonlít a tölcséres fúvókájú hangszerek megszólaltatásához: a zenész az ajkait a szűkebb keresztmetszetű végéhez illeszti, miközben levegőt présel át közöttük, rezgésbe hozza a hangszer belsejében a levegőoszlopot. A hang minősége függ a cső hosszától, átmérőjétől, belső felületétől is. Játék közben folyamatosan használják az emberi hangot is. A ritmusokat nyelvvel, ajakkal, és a levegő nyomásának változtatásával hozzák létre. A hangszeren a körlégzés technikájával több órán át is lehet folyamatosan játszani.

Ausztrália törzsi meséit, állatait és történeteit az őslakosok színekben gazdag, ún. pontozásos technikával festik meg. Ezzel a vásárlással négy festményhez jutott a múzeum. Az itt látható, kézzel, vászonra festett festményen két kakadu látható egy faágon, egyik fehér, másik fekete. Mindkettő taraja vörös, szárnyuk és farkuk sárgával van jelezve. A képet körben vörös sáv, míg a hátteret színes pontos díszítik. Aprólékos, hetekig tartó folyamat, amíg egy-egy kép elkészül.

Pálóczy Krisztina

Didzseridu
Leltári szám: 2014.49.40

Festmény
Leltári szám: 2014.49.36