Kikuju harci pajzs

2016. november

A Néprajzi Múzeum az egyik legismertebb magyar Afrika-kutató, Teleki Sámuel (1845–1916) halálának 100. évfordulójáról a felfedező születésének hónapjában, novemberben egy kikuju harci pajzs bemutatásával emlékezik meg.

A Néprajzi Múzeum az egyik legismertebb magyar Afrika-kutató, Teleki Sámuel (1845–1916) halálának 100. évfordulójáról a felfedező születésének hónapjában, novemberben emlékezik meg.
Teleki Sámuel 1887–1888-ban vezetett expedíciót Kelet-Afrikában. Barátja, Rudolf trónörökös javaslatára a vadászexpedícióként tervezett úthoz tudományos felfedezői célokat is kitűzött. Útitársa, szintén a trónörökös sugallatára, az osztrák Ludwig von Höhnel tengerészhadnagy volt, aki a tudományos méréseket feldolgozta, és akinek az expedícióról írt naplója adott híradást az út menetéről és eredményeiről. Teleki is vezetett naplót, ám az máig kiadatlan. Az eredmények között szerepelt az addig csak hallomásból ismert, és a trónörökös házaspárról elnevezett két tó (Rudolf- és Stefánia-tó, később Turkana- és Chew Bahir tó) és a Teleki nevére keresztelt működő vulkán felfedezése, valamint egy 338 tételes néprajzi gyűjtemény összeállítása.

A hónap műtárgyául választott kikuju pajzs a Teleki-expedíció egyik legnehezebb szakaszáról tudósít. Az expedíció a Kenya hegy felé haladva 1887 kora őszén haladt át Kikujuföldön, ahol fegyveres támadások fenyegették a többszáz fős karavánt. Telekinek állandóan résen kellett lennie és ütközetekbe kellett bocsátkoznia. Ez a helyzet korántsem kedvezett az elmélyült kutatásnak, az expedíció azonban azáltal, hogy elsőként számolt be a kikujukról, értékes adatokkal járult hozzá Afrika néprajzi felfedezéséhez. Telekinek az ellenségeskedést részben azzal sikerült mérsékelnie, hogy esőcsináló hírében állt, s akárhányszor esőért folyamodtak hozzá, csodák-csodája, mindig megeredtek az ég csatornái.
Höhnel az 1892-ben Bécsben megjelentetett expedíciós naplóban metszeteket közölt a kikujukkal folyó összecsapásokról, a harcosok fegyvertáráról – amelyet testközelből és használat közben is tanulmányozhattak – és a Teleki táborában zajló eseményekről. Az egyiken az látható, amint Teleki sátra előtt pajzsokat és egyéb fegyvereket halmoznak föl Teleki érzékelhetően diadalittas kísérői. Mivel a Néprajzi Múzeum csak három kikuju pajzzsal rendelkezik, felmerül a kérdés, vajon mi lett a tekintélyes hadizsákmány sorsa. A válaszra Höhnel naplójában bukkanhatunk rá: „A pajzsokat, amelyek málháinkat nagyon is megnövelték volna, összetörtük, a dárdákat, kardokat és egyéb értékesebb tárgyakat pedig csomókba köttettük.”
Az expedíció krónikása a pajzsokról a következő leírást adja: „…kétféle alakúak, mind a kettő bivalybőrből készült és külső felén fekete, fehér és vörös színű címerfestésekkel van ékesítve. Az újabb pajzsok teljesen olyanok, mint a mászáiké, a régebbiek sokkal hosszabbak és keskenyebbek.”
A kikuju pajzsokról megközelítőleg abból az időből, amikor Teleki járt közöttük, a kenyai régész, antropológus és természettudós Louis Leakeytől (1903-1977) ismerhetünk meg részleteket. A szomszédos állattartó maszaikkal való harc, az ellenség megölése, az állatok elrablása presztízsértékű volt a földművelő kikuju társadalomban, amelyre játékfegyverekkel már kicsi korban készültek a fiúk.
A fegyverek, köztük a pajzsok, az öltözethez és a testdíszekhez hasonlóan az úgynevezett korcsoport-rendszer vizuális kifejezői is voltak: a férfiak életük során egy-egy meghatározott funkciót betöltő csoportból beavatás során egy másikba léptek: ifjú harcosból idősebb harcossá váltak, ezután pedig, elhagyva a harcosok csoportját, családot alapíthattak.
A kikuju kisfiúk kéregből készítettek maguknak pajzsot, a serdülők pedig fából, amelyet a bal válluknál tartva csak táncokhoz viseltek. Ifjú harcosokká történő beavatásukkor kaptak teljes, igazi fegyvertárat.


A harci pajzsokat mesterek készítették a célra megfelelően vastag bivaly vagy óriásdisznó bőréből. Puhításként a nyersbőrt először folyóban áztatták, majd pajzsformára vágták, és szőrével felfelé kemény talajra helyezték. Száradás közben a bőrt fabunkóval ütögették, hogy ne ráncosodjon. Amikor a kívánt méretre zsugorodott, megfordították és közepére egy vastagabb bőrdarabot rögzítettek bőrszíjakkal a fa fogórész megerősítéseként. Ugyancsak szíjakkal erősítettek föl a bőr szélére egy fakeretet. Csak ezután szedték le róla a szőrt.
Az ifjú harcosok egy évig nem tehették közszemlére fegyvereiket, csak miután már egy másik korcsoport beavatása is folyt, akkor nyertek jogot arra, hogy nyilvánosan is viselhessék azokat, s hogy az addig csak titokban folytatott szerelmi életüket nyíltan élhessék. Ekkor választottak közös döntéssel egy fehér-vörös-fekete színekből és különböző geometrikus formákból álló szimmetrikus vagy aszimmetrikus emblémát, amely a területi egységükre és a korcsoportjukra utalt, és amelyet saját maguk festettek a pajzsukra. A pajzsot hosszában kettészelő csík föltehetően arra a kauri csiga sorra utal, amellyel a tökedényeket is díszítették. Később, lemosva az előzőt, annak a seregnek a jelét festették a pajzsukra, amelybe – 9 korcsoport egyikeként – már teljes státusú harcosként tartoztak. A csatában érdemeket szerzett, maszait ölt harcos külön kis jelet is festhetett a pajzsára.


Pajzs
Kelet-Afrika, kikuju
Teleki Sámuel ajándéka, 1889
Néprajzi Múzeum; 2973