A szegedi halasbicska

2018. február

 

A XIX. századtól hazánkban is elterjedt, összecsukható, rugós szerkezetű zsebbe való kések egyik legendás darabjával gyarapodott a Néprajzi Múzeum mesterséggyűjteménye. A szegedi halas bicska, más néven pontybicska, tiszabicska a nyél enyhén görbülő, halat formázó alakja után kapta a nevét. A különleges darab az 1800-as évek utolsó harmadában vált a dél-alföldi férfinép célszerű kelléktárának presztízsdarabjává.

A bicska a készítőjének is tekintélyt szerzett. Az Ezredéves Kiállításon (1896) a fémművesség jeles ágazatainál, a késes és kardműves mesterek munkái között figyelt fel erre az egyedi termékre a közönség. A tárlat idejére már tucatnyi alföldi mester termékpalettáján szerepelt a halas bicska, eredetijét azonban egyetlen mester, Sziráky József (1829–1899) neve fémjelezte. Termékeiért, különösen a halas bicskára való hivatkozással, ezüstérmet kapott. Az apja nyomdokain (Sziráki Mátyás, 1835-ben az első szegedi késes céh alapítói között) járó késes mester 1854-ben, Szegeden alapította saját cégét. Vándorlegényként bejárta Ausztriát, Olaszországot, Svájcot. Hazatérve, mint orvosi szerszámok mestere folytatta a munkát, de idővel csak késgyártással foglalkozott. Minőségi termékeivel több hazai termékmustrán feltűnt (Szeged, 1876; Szabadka, 1879; Budapesti Országos Általános Kiállítás, 1885), rangos elismeréseket szerezve. Munkáját fia, János is folytatta.

Saját tervezésű, egyedi küllemű, gyöngyház nyelű, kitűnő minőségű halas bicskáira a párizsi (1889), bécsi (1890), brüsszeli (1897) világméretű szemlék férfilátogatói is hamar felfigyeltek. A halas bicska a vízenjárók világában is páratlanul népszerű volt. Bitó János szegedi halászmesterét is Sziráky készítette remekbe. Az egyik oldalára rá volt vésve Nepomuki Szent János, a vizek védőszentje, a másik oldalon egy ponty és a tulajdonos nevének kezdőbetűi.

A különleges portékára a pár évig Szegeden újságíróskodó Mikszáth Kálmán is felfigyelt. Milyen a magyar iparos? című elbeszélése (1882) szerint egy angliai cég részéről tömeggyártás igényű megrendelés érkezett. Azaz csak érkezett volna a mikszáthi anekdota szerint, ha Sziráky mester világszemlélete, még inkább kapacitása ezt lehetővé teszi. A kérés a következő szavakkal nyert elutasítást: „egy-két bicskát a maga kedvéért szívesen csinálok az angliusnak prezentbe... Azt megteszem, hanem annyi töméntelent...” Mikszáth karcolatában a precízen dolgozó, tisztességes, szerény feltételek közt és még szűkösebb üzleti perspektívában működni képes vidéki iparos karakterét kívánta modellértékűvé emelni a mester alakjával. A halas bicska, Sziráky műhelye és az oda betérő, kifogástalan zsebkésre áhítozó parasztember alakja feltűnik a népies novellairodalom ismert szerzője, Tömörkény István Bicskavásárlás című, 1887-es írásában is. A remekbe szabott bicska nimbuszát a novella is sejteti, hiszen a rugó és a penge akkurátus gyakorlati próbáit kiálló, értékes darab végül nem kerülhetett a kuncsaft eszköztárába.

A XIX. század végétől a szegedi szirákibicska, a halas bicska kétségkívül fogalom lett. Mint láthattuk, a termékhez fűződő legendák sora számos, kultuszát a szegedi késes mesterek ajkán őrzött anekdoták gyarapítják. A história szerint a halbicska alakjának megformálásában a szegedi nagyárvíz (1879) utáni újjáépítés kulcsembere, Tisza Lajos egyik látogatása játszik közre. A szemlét követően, a miniszteri biztos sugallatára, a Tiszát, a vízben úszó, vízből kiugró halat, végső soron a megújuló várost szimbolizáló bicska forma született, melyet ajándékba kapott mesterünktől, hálaképp.  

És minthogy a halas bicska kifejezetten szegedi – a XX. század elejétől se terjed készítése a város nagyobb körzetén túl –, talán túlzás nélkül mondható, hogy adott korban a városimázs egyik meghatározó tárgyává vált.

A Néprajzi Múzeum új szerzeménye eredeti: a pengéjébe ütött mesterjegy szerint ezt a darabot a szűkebb pátriájában, de hazai- és világkiállításokon is elismert késes, Sziráky József készítette. A XX. század első feléig, a környéken minden magára valamit adó késesmester megalkotta a halas bicska Szirákyéval egyező, vagy egyszerűbb, változatos kivitelű és méretű darabjait. A két háború között a tiszabicska utánzatok előállítása fokozatosan megszűnt, s újabb formai követések csak olyan mesterek kezéből kerülnek ki, akik felmenői a Szirákyak nyomdokain tanulták ki a szakma finomabb fogásait (Szegeden, Csongrádon).

A rugós szerkezettel biztonságossá tett zsebkések nyele rendszerint fából, csontból, szaruból készül. A késes szakterminus tucatnyi bicskafajtát jelöl, ezek között külön típust képvisel a halas bicska. A görbe, gyöngyházas markolatú változat ma már igen ritka.


 
A bicska pengéje acélból van, rajta a ’Sziráki J” pecsét látható beütve. A pengehát (fok) középen kiszélesedik A kétfelé osztott nyél belső fémlemezeire (platina) mindkét oldalon kívülről erősítik a markolat anyagát, belső oldalaira kerül a rugó, melyet ez a két alaplemez fog közre. A pengét a nyélhez szegecselt pecsétvas és az ezt borító sárgaréz pakni (bakni) szorítja. A halas bicska fejpaknija a hal fejét ábrázolja, a farokpakni a hal farkát, egy-egy szegeccsel erősítve. Középütt bevágásokkal díszített, a nyél alsó és felső ívéből egyaránt kissé hegyesen kiemelkedő, úgyszintén sárgaréz pakni látható, amely pedig a hal uszonyait idézi. Markolata gyöngyházból való, ezt szintén szegecsek erősítik a platinához. A tengeri kagylók héjából készült anyagot a régi mesterek Bécsből, Hamburgból szerezték be. A gyöngyháznyél ma már ritka, esetleg múlt századi kézművesek hagyatékában lelhető föl.

A késes mesterség egyik legnagyobb tradíciókkal bíró terméke, az itt bemutatott Sziráky-féle páratlan halbicska, melynek alakja az úszó halat utánozza, gyöngyház nyele a halpikkelyhez hasonlóan csillámlik, alig lelhető fel hazai közgyűjteményben. A Néprajzi Múzeum árverés útján, 2017-ben jutott a most bemutatott darabhoz.


Szabó Magdolna


Leltári szám: Néprajzi Múzeum 2018.1.1
Szeged, 19. század vége