A Mindenség ideje

A középkorban a Biblia alapján kiszámították a világ teremtésének időpontját, és úgy vélték, hogy a világ csupán néhány ezer éves. Napjainkban a világmindenség kezdetét az ősrobbanástól, a "nagy bummtól" számítják, amelynek idejét mintegy 15-17 milliárd évvel ezelőttre teszik.

Az időszámítás alapját az égitestek mozgása adja. Három ciklikus mozgás a meghatározó: a Föld saját tengelye körüli forgása (ez adja a napot), a Földnek a Nap körüli keringése (év) és a Hold Föld körüli keringése (hónap). A természetes mértékek mellett mesterséges egységeket is használunk: a hetet, az órát és percet-másodpercet. A változatos időszámítási rendszerek alapját a Nap vagy a Hold adja, illetve a kettő együtt. A Hold-ciklus alapján számolt lunáris év 354 napos (12 holdhónap). A Nap-év, a szoláris év megközelítőleg 365 napos. A. lunaszoláris rendszer a 19 éves Meton-ciklus segítségével próbálja meg összehangolni a Hold-évet a Nap-évvel: ez hét évet egy 13. hónappal egészít ki. A ma általánosan elfogadott időszámítás a Julián-naptár XIII. Gergely pápa által 1582-ben kidolgozott reformja nyomán jött létre, amikor kialakították a szökőévek rendszerét.

Az idő szakaszokra bontásának eszköze - a csillagászati megfigyelések segítségével - naptár, ami világszerte és az európai művelődéstörténetben változatos formákban ismeretes. A korai kalendáriumok a naptáron kívül jóslásokat, verses tanácsokat, gazdasági és egészségügyi tudnivalókat, krónikás feljegyzéseket is tartalmaztak. Az első magyar naptárat 1538-ban Székely István nyomtatta ki Krakkóban. A lőcsei, a győri, a kolozsvári, a brassói, a debreceni, a kassai, a nagyszombati, a bécsi, a pozsonyi és a többi nagyhírű kalendárium a városi lakosság tájékoztatását szolgálta. A parasztkalendáriumok a gazdasági tevékenységek ideális időpontjait rögzítették és praktikus tanácsokkal, olvasmányokkal látták el a gazdálkodókat.

A mechanikus órák előtt napórák, tűzórák, vízórák és homokórák segítségével mérték az idő múlását. A mechanikus órák közül a legrégebbiek a súlyokkal mozgatott órák. A toronyórákat a magasba felhúzott súlyok működtették. Ennek kisebb változatait később ingával is szabályoztak. A 17. század végétől a németországi Schwarzwaldban háziiparként gyártottak faliórákat. Az első kis fa ingaórák évszázadokon át szolgáltak mintául a paraszti falióráknak. A rugós órák a 16. század elején még hordozható asztali szerkezetek voltak. A függeszthető óra luxuscikknek számított. A zsebóra a 19. században vált tömegáruvá, majd a 20. század elején jöttek a karórák. A mai órák mozgását az elektronika, illetve a kvarckristály biztosítja. Az atom- és a kvarcórák a teljességgel érzékelhetetlen töredék-másodperceket is jelzik. Az időmérés egységesítésére 1883-ban bevezették a zónaidőt. A Földet az angliai Greenwichen keresztülfutó délkörtől számítva 15 hosszúsági fokonként 24 időzónára osztották. Egy-egy zónán belül azonos időszámítást használnak.

Az általános órahasználat révén a Mindenség misztikus ideje érthetőbbé válik, s mindenki számára mérhető módon birtokolható.