Zenei idő

Az események jelen idejűségét a halláson alapuló - tehát nem vizuális - jelenségeken keresztül észlelhetjük leginkább, például a hangok, a zene, a beszéd révén. Az ember számára hallható hangok időben változó - gyorsan létrejövő, majd megszűnő - folyamatként ragadhatók meg. A zenei hangok az időbeli rendezettségükkel, periodikusságukkal tűnnek ki a hétköznapi hangok tartományából. A zene azonban több az egyes hangoknál vagy azok sorozatánál: a hangok szervezett lineáris egymásutániságaként, többszintű időbeli struktúrájaként keletkezik. A zene sajátossága, hogy az idő rendezi alkotássá a hangokat.

A zene a pillanat művészete, a zenei élmény a hangsorozatok pillanatnyi váltakozásainak a befogadása. Az egyes zenei darabok mégis egymáshoz képest nyernek jelentést. Minden kultúra ezért erőfeszítéseket tesz az általa létrehozott zenei művek megőrzésére. A legtöbb esetben ez a hangzás utáni tanulás révén valósul meg.

A zenének a memórián kívül más eszközökkel való rögzítése figyelhető meg a zenei hangleírás kialakulásában is, melynek fejlődése Európában a középkor elejétől napjainkig végigkövethető. A zenei lejegyzés eredményeként jött létre a zenei műveknek az - egyre részletesebb és pontosabb - vizuális megjelenítése. Ennek során a zenei idő mérésére mind tökéletesebb eszközöket és módszereket alkalmaztak, és ez jól látható a notáció fejlődősében is. Ezek között fontos szerepet játszottak a matematikai számfogalom és mérési technikák, illetve a későbbiekben a fizikai időmérés.