Az elmúlás ellen

Az idő múlására semmi nem figyelmeztet jobban, mint a feltartóztathatatlanul közeledő öregedés és halál. Az emberi kultúra a legkorábbi idők óta megpróbálja fölvenni a harcot az elmúlással szemben. Mivel fizikailag nem győzedelmeskedhetik fölötte, a halhatatlan lélek eszméjét állítja szembe a halál tényével. A lélek eltávozik a valóságos időből és térből, más dimenziókba, különféle túlvilágokra kerül, amelyek mibenlétéről sokféle elképzelés él. Általánosan elterjedt az a feltételezés, hogy az elhunyt személyiségét hordozó lélek, amely túléli a testet, rövidebb-hosszabb ideig még az élők környezetében tartózkodik, és kapcsolatba lehet lépni vele. A lélek tárgyakban (főként szobrokban és maszkokban), vagy az elhunyt testi maradványaiban (elsősorban koponyájában, csontjaiban) is lakozhat. E célból - és esetenként a természetes múmiák mintájára - sok helyütt igyekeztek megőrizni a testet az enyészettől, és kialakultak a tartósítás, mumifikálás módszerei. Ezeket a technikákat a trófeák készítésénél is alkalmazták. Egy idő múlva a lelkek elveszíthetik személyes jellegüket, és beolvadnak az ősök közösségébe. Továbbra is hatással vannak az élőkre, de a kapcsolattartás módja megváltozik - újjászületésük vagy teljes megsemmisülésük esetén pedig végleg megszűnik.