Halál - az utolsó átváltozás

Az emberi élet három nagy fordulója a születés, illetve a keresztelés, az esküvő és a halál, de sok kultúrában ennél többet is szertartások kísérnek. A gyermek- és serdülőkor, a serdűlőkor és ifjúkor közötti küszöböt éppúgy szokások és rítusok jelölhetik ki, mint a menyecske- és fiatalasszonykor közöttit. A modern társadalmakban az aktív munkaidőt felváltó nyugdíjas kor beköszöntét vagy az 50. születésnapot is ünneppé emelik. A halál az emberi idő végét jelenti, amelyet a kultúrák többsége nem fogad el. A test és a lélek különbözőségének hite segít a lét meghosszabbításában, esetleg végtelenítésében, mert a lélek tovább él és rövidebb-hosszabb idejű útja az időn kívüli létben folytatódik. A közösség számára a halál beálltától a temetésig vagy még tovább is tartó időszak segít elfogadtatni a végső átváltozást. Az átmenet mozzanatait különbözőképpen jelölik a lélekhit jellege szerint; a haldoklót körülveszik hozzátartozói, a pap vagy más vallási vezető, a halál beálltának megállapítása után pedig megkezdődnek a temetéssel, a holttest „eltakarításával” és a lélek elbúcsúztatásával kapcsolatos teendők. Általános emberi megnyilvánulásként a gyászt az öltözet is jelzi a kívülállóknak. A hagyományos falusi közösségekben a gyász ruházatban való kifejezésének ideje és mélysége szabályozott rendet követett. Kalotaszegen a közeli hozzátartozó elvesztése után a gyász egy évig tartott, s a vége felé közeledve - ma már az egyéni hajlandóságtól is függve - fokozatosan vált félgyászossá. A gyászév letelte után öltözhetett vissza a gyászoló korosztályának megfelelő viseletébe. A nagyon szeretett hozzátartozó elvesztése után, vagy idősebb korban gyakran a gyászos- vagy félgyászos öltözet megmarad tovább is.