Időtlen idő - a zen

A buddhista felfogás szerint az élőlények a ciklikusan ismétlődő világkorszakokban élnek, alávetve az újjászületések folytonos ismétlődésének. Buddha tanítása szerint az emberi élet végső célja a nirvána elérése, ahová az egyén jó tettek véghezvitelével, elmélkedéssel fokozatosan juthat el. A buddhizmus más irányzataira jellemző hosszadalmas utat a zen követői „lerövidítették”; a zen meditációt gyakorló a felismerés (szatori) pillanatában megragadhatja a végső igazságot. A zen lényeges tétele, hogy a dharma, a Tan tételek és tanítás nélkül, „szívtől szívig”, „lélektől lélekig” is átadható. A közvetlen átadás egy sajátos „genealógia”, pontosan számon tartott mester-tanítvány láncolat létrejöttét eredményezte.

A megvilágosodást a rinzai zen követői feloldhatatlannak látszó paradoxonokon (kóanokon) való meditálással próbálják elérni. Japánban a Dógen mester (1200-1253) nevéhez fűződő szótó zen nagy hangsúlyt helyez a meditáció és a napi munka mellett a hétköznapi cselekedetek tudatos végzésére is. A zenben az ember és az idő kapcsolatának a kiindulása és a célpontja is a jelen, az „itt és most” válik fontossá. Az idő szerepe csökken és átalakul, a tegnap és a holnap veszít jelentőségéből. Az „itt és most” kizárólagossága a zen időhasználatában áthatja a művészeteket is. Mind a harcművészetekben, mind a képzőművészetekben az összpontosítás, az ego kikapcsolása szinte természetfölötti pontosságú mozdulatokat eredményez, amelyek kiemelkedő művészi teljesítményekhez vezetnek.