Az időt nem annyira fogalmilag fogjuk fel, inkább kézzelfogható jelenségekkel társítjuk; metaforákat alkotunk. Leggyakrabban s legtöbbször folyamhoz szoktuk hasonlítani, Hérakleitosz folyójához, mely feltartóztathatatlanul, egy irányba halad. Ezt az időfolyamot a munka, a szokások, ünnepek darabolják, ezeken keresztül érzékelhetők az események közötti érzékszervekkel nem tapasztalható, de érzett „távolságok”, az időviszonyok. A modern társadalomban az élettempó gyorsasága, a felfokozott ritmus, az időhiány, a szabványosítás is megjelennek. Az óraidő másként ritmizál, mint a természeti környezet, a mindennapi munkatevékenység vagy a szertartások rendje. De ki ne szeretné a folyót megállítani, vagy ideig-óráig kilépni belőle, s előre tekintve irányát meghatározni?