Játékidő, időlesés, sorsvetés

Az emberek a játékokban a valóságon túl eső, az emberi képzelet által megjelenített világ megteremtésével képesek a szellemi-lelki megújulásra. Ez adja mindenkor a játszás izgalmát, örömét. S mivel a játékra alkalmas idő többnyire az ünnepekhez, de legalábbis a hétköznapok teendőin kívüli szférához tartozik ma is, így sok tekintetben magán viseli az ősi ünnepek jellegzetességeit. Eredetileg a világmindenség és a nap jelképe volt a labda, amely számos ősi kultúrában a termékenységünnepek szokásainak eszközéül szolgált. Az Európán kívüli népek körében ma igen kedvelt kétszemélyes taktikai játékok egyike Kelet-Afrikából származik, s eredetileg a holdhónapok milyenségét volt hivatva kifürkészni. A játéktáblák és játékszerek más típusaiban az ősi alapformák mellett a játékosok társadalmi helyzete, műveltségi viszonya nyilvánul meg. Így míg az úgynevezett ostábla a középkori évszázadokban inkább a jómódúak játék-tárházába tartozott, addig a malom „a szegény emberek sakkjának” számított.

Az élet útvesztőjében bolyongó ember labirintus-képzete még a közelmúlt társasjátékaiban is felfedezhető. A természettel közelebbi kapcsolatban élő népek számára az égbolt jelenségei számos vélt és valódi útmutatással szolgáltak. Ezek kifürkészésére speciális tudású személyekre és eszközökre volt szükség. A jósok a csillagok különféle alakzataiból, a jóslás közben használt mitikus számú magvak, kavicsok, pálcák elhelyezkedéséből, a játszásban is szereplő kártyák véletlenszerű sorozataiból a bizonyosság üzenetét próbálták kiolvasni.