21. Betlehemi jászol kiállítás

2014. dec. 6. - 2015. jan. 11.
A Magyar Kézművességért Alapítvány kiállítása

A Magyar Kézművességért Alapítvány idén 21. alkalommal hirdette meg Betlehemi jászol című nyílt pályázatát tárgyalkotó népművészek, kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek számára, természetes alapanyagok felhasználásával készült alkotások készítésére.

 

A pályázatra beadott alkotások válogatását néprajzkutatókból, iparművészekből, a Néprajzi Múzeum munkatársából és a betlehemes mozgalmat az 1940-es években eredetileg kezdeményező Ciszterci Egyházközség képviselőjéből álló zsűri végezte. A zsűri munkáját követően a közel 170 pályázó közül 151 alkotó, ill. alkotóközösség 207 műve kerül bemutatásra a kiállításban. A kiállítás középpontjában a betlehemi jelenet szereplőit: Máriát és a kis Jézust, a Szent Családot, a Háromkirályokat ábrázoló alkotások állnak, de találkozhat a látogató a betlehemezés népszokásait megörökítő alkotással és az adventi-karácsonyi ünnepkör külső jegyeinek számító, az ünnepet ünnepivé tevő tárgyakkal (ünnepi terítékkel, öltözékkel, karácsonyfa-díszekkel, gyertyatartókkal, Mária-medálokkal) is.

 

Az elmúlt két évtized kiállításain megismert, hagyományosnak tekinthető anyagok és technikák (pl. fafaragások, kőszobor, csuhé jelenetek, kerámia szobrok, hímzések, szőttesek, ikonok, intarzia, tűzzománc-ábrázolások, festmények, mézeskalács munkák, gyöngyfűzések, patchwork alkotások) mellett idén is megjelent egy új anyag és technika: a rozsdás ócskavas újrahasznosításából készült látványos betlehemi jelenet minden bizonnyal a kiállítás egyik legérdekesebb darabja lesz! A pályázat nyílt jellegének köszönhetően a kiállításon kézműves mesterek, népi iparművészek, a Népművészet Mestere címmel rendelkező alkotók és iparművészek, diákok és nyugdíjasok, óvodai, iskolai közösségek és családok, hátrányos helyzetűek és fogyatékkal élők munkái egyaránt szerepelnek. A kiállítás legfiatalabb résztvevője 4, legidősebb résztvevője pedig 87 éves! A kiállítás anyagát A Magyar Kézművességért Alapítvány színes fotóalbumban örökíti meg. A különleges karácsonyi ajándéknak is számító Betlehemi képeskönyvben minden kiállító 1-1 alkotása szerepelni fog. További információk az Alapítvány honlapján és Facebook oldalán találhatók. Advent a múzeumban Családi alkotó nap a Betlehemi jászol kiállításunkhoz kapcsolódva