|
|
Jelentés a Néprajzi Múzeum Preventív konzerválási feladatairól.
Készítette a Preventív Konzerválási Munkacsoport, 1999. okt. 4.
A munkacsoport ülésein igyekeztünk a Néprajzi Múzeum egészére kiterjedő figyelemmel, a preventív konzerválással összefüggő kérdéseket körültekintően megtárgyalni. Kialakított véleményünket, javaslatainkat, megfigyeléseinket foglaljuk össze. Az egyes részkérdéseket későbbi üléseinken szeretnénk még kibontani. A jelentés az első részben rögzíti a megfigyelt problémákat, megfogalmazza a feladatokat, a második részben a feladatok megoldására tesz kísérletet, a harmadik részben pedig a költségvonzatokkal foglalkozik. Külön foglalkozunk a kiállítások kérdésével, valamint a propagandával.
A gyűjtemények felmérése
A műtárgy gyűjtemények állapota a felmérések során egyenetlenségeket mutat. Ezért elsősorban a minden gyűjteményt érintő kérdéskörökkel foglalkoztunk.
A, Hiányoznak azon adatsorok, amelyek a hőmérséklet, pára és fény mértékének értékelését lehetővé teszik. A fény szabadon áramlik be az ablakokon.
1. Feladat: A Restaurátor Osztály feladata a felmérések elvégzése, ennek feltételeit megteremteni. Az eredményektől függően párásító készülékek beszerzése. Az ablakok fényáteresztő képességének csökkentése.
B, A nyílászárók rossz állapota miatt a porosodás általános.
2. Feladat: A nyílászárók rendbehozatala, szigetelése.
C, A tárgyak nagyobb része szabad polcokon van. Hiányoznak a porosodást gátló takarások.
3. Feladat: Molinó vászon (és Agro fátyolfólia) beszerzése, a takarások, függönyök elkészítése, felszerelése.
D, A takarítás megoldatlansága.
4. Feladat: A takarítás személyi, anyagi és felszerelés igényének teljesítése.
E, A savtartalmú tároló anyagok (dobozok, papírok ) kedvezőtlenül hatnak a műtárgyakra savtartalmuknál miatt. Szekrények hiánya, rossz méretezése.
5. Feladat: Savmentes tárolóeszközök, dobozok igényének felmérése, elkészíttetése, bevezetése, szekrények készíttetése.
F, A tárgyak a mozgatás során károsodnak.
6. Feladat: Tárgyszállító kis kocsik terveztetése, kiviteleztetése.
G, A biológiai (rovar, gomba) károsítók elleni védelem.
7. Feladat: Rendszeres ellenőrzés, fertőtlenítés.
H, A tárgyak rendezése, visszaosztása, kikeresése hosszadalmas, a rend a károsodás megelőzésének feltétele. Vegyes anyagú tárgycsoportok.
8. Feladat: A raktári rend javítása, anyagcsoportosítás szerinti raktározás átgondolása, a nyilvántartás javítása, feliratozás.
I, Telített, túlzsúfolt gyűjtemények.
9. Feladat: A raktározás racionalizálása, új raktári férőhelyek teremtése. Az Ázsia Gyűjtemény költöztetése.
J, Elmaradt karbantartási munkák a gyűjteményekben (villanyszerelés, asztalos- és lakatosmunkák).
10. Feladat: A karbantartás személyi, anyagi feltételeinek megteremtése.
Az egyes gyűjteményi raktárak az általánosak mellett egyedi, sajátos problémákkal is rendelkeznek, ezek részletezésére a későbbiek során szeretnénk részletes javaslatot kidolgozni. A felmérések során kimaradt az A/4-es átmeneti raktár, amelyet pótolni kell. Az Ázsia Gyűjtemény külön iratban szerepel.
A feladatok ismertetése, javaslat a megoldások lehetőségeire.
A klimatikus viszonyok (1. Feladat)
- Adatok híján rendszeres felmérés szükséges a múzeum egész épületében (és Törökbálinton), különös tekintettel a műtárgyakat tartalmazó helyiségekre (raktárak, kiállítások) és az Ázsia Gyűjtemény költöztetésére. (Restaurátor O.)
- Feltétel a hőmérséklet és páramérő készülékek javíttatása, digitális páramérő készülék beszerzése (folyamatban). (Gazd. Hiv. anyagbeszerzés)
- Az adatsorok értékeléséről jelentés készítése. (Restaurátor O.)
- A fény szűrése, az UV fény károsító hatása miatt. Azon ablakokra szükséges hő- és fényvisszaverő fólia felrakása, amelyeket közvetlenül ér a napfény. Egyéb esetben függönyök is megfelelnek. (Gazd. Hiv. Műszak)
- A meglévő párásító készülékek működtetésének feltétele javíttatásuk és az éjszakai áram kiépítése. (Rest. O., Gazd. Hiv. Műszak)
Porosodás és megelőzése (2-4. Feladat)
- A nyílászárók rendbehozatala, szigetelése elsőrendű feladat. Hozzáértő cégek megkeresése, pályázat alapján dönteni lehet a költségvetés ismeretében. Azért, hogy ne a preventív konzerválásra szánt saját költségvetésünket terhelje, a Néprajzi Múzeum külön felújítási keretként kell megkérje az összeget. (Gazd. Hiv.)
- Az ablakokra, a tárgyakra, illetve a Dexion polcok elé (föggönyként) molinó vászon beszerzése szükséges (folyamatban). A felszereléshez a karnisok beszerzése és szakember szükséges. (Gazd. Hiv. Műszak)
- A tárgyak egyenkénti csomagolásához (szekrényeken belül) a semleges Agro fátyolfólia is használható.
- A takarítás megoldása feltétlenül szükséges. Az ipari pórszívók beszerzése után (folyamatban) a raktárak padozatának takaríttatása külső céggel. A mostani takarítóink tapasztalat szerint már egyes gyűjteményekben takarítanak. A munkaszobák terhére (csak két naponként) talán megoldható a gyűjtemények takaríttatása. (Magy. O., Nemz. O.)
- A cement aljzatú raktárak padozatának borítása a tisztántartás jobb lehetősége miatt műanyag padlóval. (Gazd. Hiv., Műszak)
- A tárgytároló polcok, műtárgyak portalanítására, ellenőrzésére a raktárkezelőkkel és muzeológusokkal külön megállapodás szükséges. (Magy. O., Nemz. O. , raktárkezelők)
- A takarítás anyagi feltételeit meg kell teremteni. (Gazd. Hiv.)
Tárolóeszközök, tárgyszállítás. (5-6. Feladat)
- A gyűjteményekben található igen régi erősen savas papírból készült dobozok lecserélése savmentes papírból, kartonból készültekre. Az előzetes felmérés és méretezés után a dobozok elkészíttetése. (Magy. O., Nemz. O., Gazd. Hiv., Műszak, Rest. O., raktárkezelők)
- A már szekrényekben, vagy egyéb módon, egymáson, vagy egymás mellett tárolt tárgyakat, dokumentumokat savmentes papírral (ill. Agro fátyolfóliával) szükséges elválasztani. Magy. O., Nemz. O., Gazd. Hiv., Műszak, raktárkezelők).
- Olyan, a tárgyak szállítására, belső mozgatására több szempontból is megfelelő kis kocsik terveztetése, kiviteleztetése. Ezek az egyes gyűjteménytípusoknak a legjobban feleljenek meg. Javasoljuk felvenni a kapcsolatot az Iparművészeti Főiskolával, kikkel közösen ez megoldható lenne.
- Szekrények készíttetése a Dexion polcokra, szekrények áttervezése (pl. Textil Gy.), a meglévők pedig más gyűjteményeknek átadhatók.
Biológiai károsítók (rovar, gomba) elleni védelem (7. Feladat)
- A biológiai károsítók elleni védelem tulajdonképpen megoldott. Több szinten történik védekezés: fagyasztásos fertőtlenítés, negyedévenként gázosítás, a faanyag Xylamonos telítése (folyamatos), rendszeres ellenőrzés.
- Kevésbé megoldott a friss fertőzések felismerése. Több szinten kell, hogy működjön az ellenőrzés. A rendszeres ellenőrzés mellett szükséges a megfelelő ismeretanyag átadása muzeológusok és raktárkezelők számára a restaurátorok részéről. (Magy. O., Nemz. O., Rest. O., raktárkezelők).
Raktári rend és helyigény (8-9. Feladat)
- A tárgyak fizikai károsodásának megelőzése szempontjából a raktári renden javítani szükséges. A feliratozás megkönnyíti a tárgyak gyors kikeresését, visszaosztását. Szempontként felmerül a tárgyak anyag szerinti csoportosítása, amely állagvédelmi szempontból jobb, mint a jelenlegi, főképpen földrajzi besorolás. A javítás feltétele a nyilvántartási adatok jobb használhatósága. Mellékeljük Ráduly Emil elképzeléseit a nyilvántartási rend megújításáról. (Vezetés, Magy. O., Nemz. O., raktárkezelők)
- Az említett anyag szerinti csoportosítással lehetséges, hogy némi hely nyerhető. Ezen kívül minden gyűjtemény gazdájának újra kellene gondolnia, az egyes tárgycsoportok helyét. Talán ezzel is nyerhető valamennyi hely. További lehetőségek új épületrész megszerzése, az udvar beépítése, tudomásunk szerint pályázat révén esetleg a tetőtér egy részének beépítése. Újabb, az épülettől távol eső, az időjárás változásainak kitett raktár létesítése állagvédelmi szempontból nem megfelelő. (Vezetés, Magy. O., Nemz. O., raktárkezelők)
Az épület és karbantartás (10. Feladat)
- A feljebb megtárgyalt nyílászárók problémáját ld. "A porosodás és megelőzése" részben.
- Az épület állagának, tetőzetének jó állapota feltétele a tárgyak megóvásának. A beázások elleni védelem remélhetően a felújítással megoldódtak. Az attika rendszerű vízelvezetés azonban minden nagyobb esőzéskor ellenőrzésre szorul. A túlcsordulás megakadályozására érdemes lenne automatikusan működésbe lépő szivattyú(k) üzembe helyezését meggondolni. (Gazd. Hiv., Műszak)
- Karbantartó részleg híján a gyűjteményekben asztalos, villanyszerelési és lakatos munkák maradtak el. Javasoljuk cégekkel átalánydíjas szerződés kötését heti egy-két napra, amikor ezekre a munkákra sor kerülhet. (Gazd. Hiv., Műszak)
- Bármely az épülettel kapcsolatos munka, amely műtárgyakat tartalmazó helyiségekben történik, különös tekintettel kell eljárni a tárgyak védelmében (pl. falbontás, kosszal együtt járó munkák, vízvezeték szerelés stb.). Előtte a tárgyak elrámolására, külön takarására lehet szükség. (Gazd. Hiv., Műszak)
- Intézkedési terv és címlista szükséges mindazon esetekre, amelyek rendkívüliek, elemi kár, tűz, csőrepedés stb. esetén követhető. Itt különösen az ügyeleti szolgálat számára szükséges az ügyeleti naplóban egy címlista szerepeltetése, amely tartalmazza mely esetekben hova lehet fordulni. Ugyanez az osztályok rendelkezésére is kell álljon.
Kiállítások
- A kiállítások kapcsán különbséget kívánunk tenni a saját kiállításaink, a vendégkiállítások, valamint a tárgykölcsönzéssel járó kiállítások között.
- Saját kiállításaink esetében érvényes a főigazgató úr által kiadott szabályzat (1999-5-31). Az ebben foglaltakon felül külön figyelemmel kell lenni a kiállítások tervezésének időbeli beosztására. Mind a restaurálásra szánt, mind a kivitelezésnél a tárgyak kiállítási módozatainak kigondolására és megvalósítására az eddig megszokottnál több időt kell biztosítani. (Vezetés, Kiáll. Csop., Rest. O., Magy. O., Nemz. O.)
- Meggondolandó egy kisebb útmutató kidolgozása a kiállítási módozatokra. (Kiáll. Csop., Rest. O.)
- Az eddig gyakorlattá vált restaurátori jelenlét a tárgyak válogatásánál, átvételénél (vendégkiállítások), a kiállítások nyitvatartási idejében továbbra is követendő. (Nyilvántartás, Kiáll. Csop., Rest. O.)
- A tárgykölcsönzéssel járó kiállítások esetében a feltételeket és körülményeket tartalmazó szabályzat kidolgozása (az eddigi tervezet realizálása). Ennek tartalmaznia kell a tárgyakra vonatkozó klimatikus és kiállítási feltételeket, lehetőségeket, módozatokat. Ezeket a kölcsönző intézményekkel meg kell ismertetni, és felelősséget kell vállaljanak, azok betartásáért. (Vezetés, Rest. O.)
- Az eddigiekben problémát okozott a nem megfelelő mennyiségben és minőségben rendelkezésre álló csomagolóeszközök hiánya. A tárgyaknak megfelelő csomagoló anyagok beszerzése és tárolása (az udvari raktárban). (Gazd. Hiv., Rest. O., Kiáll. Csop.)
- Az átmeneti raktár (A/4) helyzetének átgondolása. Jelenleg a bejövő, esetleg fertőzött, valamint a kiállításra menő, fertőtlenített tárgyak egyazon helyiségben vannak, ami magában hordozza a fertőzés veszélyét. (Vezetés, Nyilvántartás, Rest. O.)
- A kiállítások klimatikus viszonyainak javítása. Felmérés, párásítás, fény elleni védelem, fertőtlenítés a kiállítás nyitása előtt. A szellőztetés megoldásához javasoljuk kijelölni azon ablakokat, amelyeknél ez lehetséges. Ezekre a rovarok elleni -esetleg fény ellen is- védő háló felszerelését. A szellőztetés időpontját meg kell határozni. (Rest. O., Kiáll. Csop., a kiállítást rendező muzeológusok, teremőrök, Gazd. Hiv., Műszak.)
Propaganda
A preventív konzerválási program eredményességéhez szükséges mind a belső, mind a külső propaganda kifejtése. Ez egyben gazdasági előnyöket is jelenthet (szponzorálás).
- Házon belül szükséges mindenkivel a preventív konzerválás elveit és gyakorlatát megismertetni. Ennek a formáit átgondolni. (Vezetés, Prev. Konz. Munkacsop.)
- A Preventív Konzerválási Munkacsoport jelentésére legyen lehetőség reagálni, azt kiegészíteni a felmerült -esetleg új- szempontok szerint. (Vezetés, Prev. Konz. Munkacsop.)
- A preventív konzerválás programot megismertetni a társintézményekkel. (Vezetés, Közöns.kapcs. O.)
- A Múzeumi Hírlevélben folyamatosan beszámolni a program lefolyásáról, eredményeiről. ( Közöns.kapcs. O., Prev. Konz. Munkacsop.)
- A program és végrehajtásának ismertetése a sajtóban, médiákban. (Vezetés Közöns.kapcs. O., Prev. Konz. Munkacsop.)
- Szponzorok keresése a program végrehajtásához. Különösen a múzeummal kapcsolatban lévő fogadásokat rendező cégekkel, illetve a programhoz közelállókkal. (Közöns.kapcs. O.)
A Preventív Konzerválási Munkacsoportnak nem állt rendelkezésre elegendő idő arra - mint tőlük legtávolabb eső terület-, hogy kellő lelkiismerettel költségvetési javaslattal is élni tudjon. Kérjük a vezetés türelmét, ennek elkészítésére.
A jelentést nem tekintjük véglegesnek. A Preventív Konzerválási Munkacsoport a jelentésben foglaltakat átgondolásra tartja alkalmasnak. Ehhez a Néprajzi Múzeum bármely munkatársának véleményét, hozzászólását szívesen venné. A továbbiakban a munkacsoport folytatja üléseit a részletek kidolgozásával.
1999. október 4.
utolsó modosítás: 2008 Aug 14
|
|