|
1999. május 21 - 1999. szeptember 24. |
Helyfoglalás | |
 |
A bútorok néprajzi kutatásának már a két világháború
között is – bár inkább kimondatlanul mint kimondva – volt társadalmi vetülete.
Ez azonban csak 1945 után vált következetes igénnyé. A teremben olyan székeket,
úgynevezett „gondolkodószék”-eket mutatunk be, amelyek egy bizonyos időben
és területen (a 18–19. században az Alföld déli részén), meghatározott
társadalmi helyzetű, módosabb családoknál voltak használatban, a családfő
számára fenntartva. A tárgy társadalmi kötődése annyira erős, hogy a szegényebbek,
ha szert is tettek egy ilyen darabra, általában akkor sem használták. A
tulajdonos személyét sokszor névfelirat is rögzíti.
„Úgy tűnik, hogy tárgyunknak Dél-Tiszántúl falvaiban tapasztalható meggyökeresedése kivételesnek tekinthet? – itt viszont Békéscsabáról már 1774-ből ismert parasztházbeli emléke. Úgy vélem, az Alföld más tájaira jellemzőbb az, amit Dunapataj környékén gyűjtve tapasztaltam, nevezetesen, hogy az ezzel az egykori mezővárossal szomszédos községekben csakis deszkatámlás székeket – illetve más, későbbi formákat – lehetett találni; a gondolkodószéknek nem volt nyoma sem a Dunapatajjal esetenként össze is házasodó, ahhoz hasonlóan református Ordason, sem a Kalocsa környéki szállások katolikus lakosainál, sem a hartai, XVIII. századi telepítésű, egyébként protestáns németeknél.” K. Csilléry Klára: A lakáskultúra társadalmi rétegek szerinti
differenciálódása. Ethnographia XCVI(2–3). 1985, 198–199. p.
További információért kattintson a képekre! |
