|
1999. május 21 - 1999. szeptember 24. |
Helykeresés | |
 |
A két világháború között a kutatói érdeklődés az eredet
kérdésére irányult. A különböző tárgyformákat egy olyan sorozat részeként
fogták fel, amelyben a bonyolultabb darabok mindig az egyszerűbbekből fejlődtek
ki (evolucionizmus). A gyűjteményben ezzel egy idôben szaporodnak meg azok
a tárgyak, amelyek előhírnöke az 1901-ben gyűjtött lókoponya volt. A 2.
világháború végéig több szék (27 darab) került a gyűjteménybe, mint láda,
ácsolt láda, szekrény és komód összesen. Ebből 11 olyan kisszék, amely
az ülőbútorok feltételezett fejlődési sorozatának valahol az elején helyezhető
el, köztük olyan tárgyak, mint a taplószékek vagy a zsombékülés.
„A falubeli parasztház mai bútora, ‘heme-humija’ mindennél persze jóval több s a magyar parasztházak legtöbbjében, a férőhelyhez képest soknak és változatosnak mondható. Mindebből a sokból a néprajzot elsősorban a hagyományos érdekli, mégpedig annál inkább, minél nagyobb multja van ennek a hagyománynak. Nagyobb figyelemmel tehát azokat a bútorokat nézzük, amelyek a mi sajátos célú figyelő módunk szerint ősiek vagy legalább is több évszázados használat nyomát viselik. A nyelvtudomány, a szótörténet becses eredményeit is számbavéve, az alakulás, fejlődés mozzanataira is vethetünk valamelyes gyér világosságot.” Viski Károly: Bútorzat. In uő (s. a. rend.): A magyarság néprajza. 1. kötet. Tárgyi néprajz. 2. kiadás. Budapest, 1941, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 217–218. p. További információért kattintson a képekre! |
