Garabonc anorák

Először a kabát színe tűnik fel: csodálatos mélykék, majdnem fekete – vörösesen izzó, fényes. Ez az indigókék a 19-20. századi vidéki Magyarország jellegzetes árnyalata: a kékfestő mesterek termékeinek színe, akik főként vásárokon értekesítették a helyi igények szerint mintázott méterárut, amelyből aztán különféle ruhák készültek – ünnepekre, hétköznapokra és munkára.    

Ha közelebb lépünk és jobban megnézzük ezt a vékony vászonkabátot, anorákot, rögtön észrevesszük, hogy nem egyszerűen megidézi a régi kékfestő ruhadarabokat, hanem abból is készült. Nagy első zsebét és hátát egy zöld színnel mintázott fejkendő sarkaiból varrták, ujja pedig egy szétbontott bőszoknya ráncait őrzi. 

A kabát Zsigmond Dóra ruhatervező munkája, akinek ruháiból 2025-ben több is bekerült a Néprajzi Múzeum Textil- és viseletgyűjteményébe. A REMADE kollekció közös jellemzője, hogy régi viseletdarabokat, textileket használ fel úgy, hogy az alapanyag mellett azok eredeti díszítését, technológiai megoldásait is átemeli a ruhákba. Ezt a maximális tiszteletet és játékosságot ismerjük fel, amikor a vastag, rojtos berliner kendőket kapucnis mellényekben látjuk viszont, a kiskőrösi szoknya flokon anyaga, zsinórdísze és felszegése együtt élnek tovább egy rövidnadrágban, vagy amikor egy fekete bársonykabát béléseként egy vörös olajoskendő villan fel.  

Zsigmond Dóra tervezői közelítése nem ornamentálisan idézi meg a paraszti öltözködést, hanem az egyes lokális közösségekben jellemző textilek felhasználásával kapcsolódik ehhez az örökséghez: nem engedi a tárgyak megsemmisülését, kortárs ruhadarabokon keresztül új életet kínál. Tudatosan építkező, személyes és kortárs közelítés az övé, amely a 21. század fontos üzeneteire is reflektál, mint az újrahasznosítás, a környezettudatosság és a fenntarthatóság. Hiszen nemcsak a fast fashion textilhulladék-problémája figyelmeztet minket felelős fogyasztásra, a kérdés történetileg is tágítható: mi történik a korábbi generációk textiljeivel? Mi történik/történhet az életük végéig viseletben járó asszonyok gondosan megőrzött ruhadarabjaival, a szépen feltekert ráncos szoknyákkal, a selyempapírba hajtogatott fejkendőkkel? Minden tárgy nem kerülhet múzeumba, és nem fér fel tájházak és magángyűjtemények Noé bárkáira sem!  

Dóra válasza így hangzik: nyerjenek új életet, kis szériában, igényesen, kreatívan, kortárs módon újragondolva. A másik oldalon azonban szükség van az etikus körülmények között készült tárgyi világ felé forduló tudatos fogyasztókra is, akik értékelik és megbecsülik ezeket a ruhákat és a bennük rejlő történeteket.  

A kék anorákban is megannyi történeti és kortárs folyamat rejtőzik. A pamut, a rezerv textilnyomás és az indigó fontos szereplője volt az ipari forradalommal indult globális textilipar megteremtésének a 19. század első felében. Mi, Magyarországon Kossuth Lajost is látjuk ebben az indigó árnyalatban, aki a kékfestést a magyar iparteremtés egyik lehetőségének tekintette. A kabát anyagválasztása, az eredeti ruhadarabok integrálásának módja pedig egyszerre tiszteleg az egykor virágzó kékfestőmesterség előtt, és a gondosan beráncolt szoknyákat, a félgyász idejére félretett zölddel mintázott fejkendőket őrző, még viseletben járó asszonyok generációi előtt. 

szöveg: Lackner Mónika 

műtárgyfotó: Sarnyai Krisztina