Cifraszűr - Egy reprezentatív népi ruhadarab

Díszítés - ornamentika

A nagy foltokban elhelyezett szűrhímzéseket a kiemelkedő stilizált virágfejek (a rózsának, rózsabimbónak, szegfűnek, tulipánnak számtalan változata ismert) és az azokat összekötő indák, leveles ágak fűzik egybe. Gyakran előfordul, hogy a díszített foltok, folyódíszek olyan sűrűn hímzettek, hogy nem hagynak fehér felületet. A kihímzéshez gyapjúfonalat, az 1880-as évek után pedig pamutfonalat használtak. A szűrszabók a középtengely megrajzolása után a keménypapírból kivágott minták segítségével határozták meg, hogy hova kerüljenek a hangsúlyos, nagyobb mintaelemek, rózsafejek, liliomok.

Egy-egy kompozíciónak számos változata létezik a virágdíszek, illetve színek alkalmazásától függően. A magyar szűrhímzés mintakincsében oly fontos virágdíszek nem hordoztak szimbolikus jelentést. Az is jól megfigyelhető, ahogyan a magyar koronás címer beépül a díszítőelemek közé. Mindez a nemzeti törekvések kihangsúlyozását célozta. Sajátos motívumkinccsel dolgoztak a szűrszabók polgári, nemesi rendelés esetén: a stilizált virágdíszek mellé figurális, naturalisztikus elemek, életképi kompozíciók és hazafias feliratok kerültek.

N y i t ó o l d a l Vissza   |   [1] [2] 3 [4] [5]   |   Következő oldal