Veleméri sindük

Szerző: Bulcsu László
Fotók: Nagymarosi Ádám

A sindü fogalom a zsindely szó egyik változata, amely a német schindel szóból származik. A magyar nyelvterületen nyugaton és északon bukkan fel tetőcserép értelemben. Feltételezhetően ez a regionálisan fennmaradt, formai szempontú azonosítás lehet a korábbi, mivel a Kárpát-medencében a tetőcserép készítés ezeken a vidékeken hamarabb, főleg német irányból terjed. Az anyag szempontú definiálás, azaz, hogy a zsindely fából készült hasábot jelent, és ettől különbözik a tetőcserép, az utóbbi látványos terjedésekor, nagyjából a 20. század első felében általánosodhatott. 

A két fogalom elkülönülését a 20. század második felében a néprajzi szakirodalom is felerősíti. Viszont a század első felében a szakirodalomban is megjelenik a cserépzsindely, mint művies kifejezés, amely a vélhetőleg eredeti jelentést követi: A zsindely lehet fenyőfából pattogatott vékony lemez vagy tégla, méternyi hosszú, széles, vastag bükkfadeszka. […]  A cserépzsindely újabb eredetű s a téglaházakkal együtt terjed. (Magyarság néprajza, Tárgyi néprajz I. kötet 166-169)  

Veleméren a tetőcserép fogalmat a helyi születésű beszélgetőtársaim nem használták. Ott és a szomszédos Magyarszombatfán és Gödörházán fából készült zsindelyt nem találtam, és statisztikailag kimutathatóan nem is volt jellemző. A sindü ezen településeken a 19. század végétől fokozatosan az addig domináns zsúptetőt váltotta. Beszélgetőtársaim emlékei alapján a helyi, népi sindüvetés nagyjából a II. világháború kezdetéig működött. Ezt követően már a gyári tetőcserepek terjedtek. Mára csak nyomokban lehet találni népi készítésű sindüket. Megfigyeléseim alapján jellemzően nem eredeti helyeiken, hanem tetőcserék során kiselejtezve, eladva és átrakodva, többnyire melléképületeken vannak nagyobb számban. 

A Néprajzi Múzeum gyűjteménye 2023-2024-ben gyarapodott Velemérről származó tetőcserepekkel. Az első alkalommal Varga Géza adományozott magángyűjteményéből 15 sindüt. A 2024-es terepmunkám alatt az ő ajánlására tekintettem meg a szomszédjában megvásárolt ház tetőcseréjével lekerült sindüket, amelyekből további 7 került a Kerámiagyűjteménybe. Varga Géza is a rendszerváltás után vásárolt házat Veleméren. Az általa vásárolt telken levő épületek tetőcseréjéből származó, illetve a helyben gyűjtött sindükkel fokozatosan alakította ki és működteti a Sindümúzeumot. Tehát a jelenséghez szorosan hozzátartozik, hogy egy helyileg jellegzetes tárgytípust egy betelepülő fedez fel újra és értelmez át. 

Számos sindün változatos domború vagy homorú díszítés vagy jelkép látható. Ezeket Varga Géza rajzos sindünek nevezi, és több helyen publikált róluk. A domborúakon általában növényi motívumok, írás vagy számok, például monogramok vagy dátumok is megjelenhetnek. A domború díszítés jellemzően a sindük belső oldalára esik. Ennek a készítéstechnikai oka a vetőformában rejlik. Ugyanis az ilyen vetőformák nem csak a cserép fogánál voltak kifaragva, hanem a díszítés negatívját is belevésték.  Így domborodik ki a díszítés a kivetett sindün. Ez a módszer tömeges megjelenést feltételez, mivel egy formát nyilván nem egyszer használtak. Meg is találhatók ugyanazon díszítményeket ábrázoló sorozatok. Esetlegesebb, egyedi megoldás, hogy a vetőformába szórt homokba - ami a kivétel könnyítését szolgálta – „belerajzoltak”.  

A homorú jeleket a vetés után vésték sindüre, ezért egytől egyig egyediek és ritkák, belső és külső oldalon egyaránt megjelenhetnek. Természetesen a legtöbb sindün nincs díszítés, csak egyszerű egyenes végű vagy hódfarkú cserepek. Helyspecifikus jelenség még az itt bemutatott cserepek között látható ún. másfeles sindü. Ennek nyilvánvalóan egyéni vetőformája volt, és arra szolgált, hogy kitöltse a sorvégekre kerülő utolsó teljes és mellette levő félcserepek helyét. 

A rajzos sindüket a tetőszerkezetek belső oldalát vizsgálva nehéz felfedezni, mivel félig vagy egészen takarásban vannak. A gyűjteménybe került sindük tüzetesebb, többszöri átnézésénél jöttem rá, hogyan állapítható meg a takarás mértéke. Ugyanis külső és belső részükön ugyanúgy az alsó felükön vannak elszíneződve. Kívül éppen ez a rész maradt szabadon, belül pedig ez volt takarásban. Így nem csak az rajzolódik ki, hogy néhány motívum szinte teljesen takarásban volt, ami számos kérdést implikál a díszítések szerepével kapcsolatban, hanem az is, hogy a sindük hosszú időn keresztül hogyan helyezkedtek egymáson. 

A sindük a zsugorodó Velemér, és a fogyóban levő őslakosok számára egy velük élő emlék, amely lassacskán elfoszlik. Az ott házat vásárolt jövevények számára tanulmányozni való érdekesség. A muzeológus számára pedig olyan jelenség, amit a jövevények és tősgyökeresek között ingázva tud dokumentálni. Miről mesél ma nekünk a helyben készített sindü, talán a változó Velemérről?