Múzeum

Gyűjteményi Központ


Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) épületegyüttese nagyságrendileg 350 ezer műtárgy megőrzéséhez biztosít korszerű, a 21. századnak megfelelő, biztonságos feltételeket. Az OMRRK 2020-ban Budapest Építészeti Nívódíjban részesült, illetve a legfontosabb nemzetközi épületminősítési rendszer, a BREEAM minősítését is elnyerte. A műtárgyraktárak és restaurátor műhelyek a Néprajzi Múzeum (Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központ), a Szépművészeti Múzeum, valamint a Nemzeti Galéria intézményeit szolgálják. Az egykori Szabolcs utcai kórház területén helyezkedik el a barnamezős beruházásként létrejött 37 ezer négyzetméteres komplexum, amely a földszint alatt 4, felette pedig két szinten épült meg.

Az épületegyütteshez tartozik még, az egykori Bródy Adél gyermekkórház épületéből kialakított Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóközpont, amely több mint egymillió dokumentummal segíti a kutatókat.
Az izraelita kórház imaházából, egy konferenciatermet is magába foglaló látógatóközpont került kialakításra. A Freund Vilmos által tervezett 2 épületet az örökségvédelmi szempontok figyelembevételével újították fel, továbbá ehhez a már meglévő épületekhez kellett eklektikusan illeszteni, a 21. sz. követelményeinek megfelelő modern központot az OMRRK-t.

A Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központja (NMGYK) egy múzeumszakmai háttérintézmény, amelynek többpólusú feladatrendszere van. Egyrészt a műtárgyak számára biztosítja az ideális tárolási környezetet, amelynek egyik záloga a maximális helykihasználást biztosító tömör tárolási rendszer. Továbbá a raktárpáronként külön-külön szabályozható hőmérséklet és páratartalom.
Másik nem kevésbé fontos feladata, a jelen kor követelményeinek minden tekintetben megfelelő színvonalú restaurátorműhelyek üzemeltetése. A Néprajzi Múzeum specializált műhelyekkel szerelte fel a Gyűjteményi Központját, tekintettel az eltérő tulajdonságú és anyagú gyűjteményére. Ennek köszönhetően kialakításra került fa, papír, kerámia, textil, bőr, fém, kortárs műhely, amelyben felkészült, szakirányú végzettséggel rendelkező szakemberek végzik napi tevékenységüket. Mindez kiegészítve egy karanténraktárral, amelyben lehetőség van a műtárgyak fagyasztásos-, illetve oxigén elvonásos kezelésére.

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a NMGYK-ban található digitalizáló és fotóműtermet. Az elmúlt évek fejlesztésének köszönhetően, mára a Néprajzi Múzeum a kontinens egyik legkorszerűbb eszközparkjával rendelkezik a közgyűjteményi ágazatban. A kialakított fotóműterem és az ott dolgozó szakemberek felkészültsége lehetőséget biztosít, hogy mind a műtárgyfotózásban, mind a síkágyas fényképezésben magas minőségi követelményeknek megfelelő digitális tartalmak szülessenek.

 

JEGYEK