Bakonyi cifraszűr 1896-ból

Szöveg: Katona Edit  

A Néprajzi Múzeum számos olyan remekművet őriz, amely mind a kiállításokon, mind a kiadványokban szinte kihagyhatatlanul reprezentálja a magyar népművészetet. Ilyen sztártárgy Jády Ferenc veszprémi szűrszabónak a millenáris kiállításra készített, majd a gyűjteménynek ajándékozott cifraszűre.

1896-ban ugyanis a budapesti Városligetben megrendezett ezredéves kiállítás egyik fő attrakciója az ország különböző helyszínéről származó, 22 parasztportából és falusi közösségi épületekből álló néprajzi falu volt. Jády Ferenc cifraszűre itt, a szentgáli házban megrendezett életkép kanász bábuján szerepelt először a közönség előtt. A korabeli tudósítás szerint: „A régi népviseletnek már nyoma veszett. … Ez a körülmény magyarázza, miért került csupa öreg ember ebbe a házba... a nénike a kemencze mellett, az ablak mellett ülő Nyírő bácsi. Utóbbi ép a múlt emlékeiről beszél az Andris kanásszal, a ki a hétre való szalonnájáért jött be a tanyáról.”

A cifraszűr, ez a legmagyarabbnak tartott ruhadarab a 18. század végétől kezdve hódított tért, amikor az agrárkonjunktúrák és az úrbérrendezés nyomán javult a közrend helyzete, és többet fordíthattak a díszes holmik megszerzésére. Ez ösztönözte a vastag szűrposztóból egyszerűbb felsőruhákat készítő szűrszabókat, hogy e vevőkör számára a durva alapanyaghoz mérten díszesebb, karakteresebb darabokkal bővítsék kínálatukat.

A kedvező gazdasági körülmények először az ország nyugati felében éreztették hatásukat, s nem véletlen, hogy a postóval, vagy kivarrással fel tcifrált szűrök divatja is innen terjedt el.

A legnagyobb alak- és díszítésbeli változáson a nagykabát szerepű köpönyegszűr esett át. A négyszögletes darabokból összeállított ruhafélét ugyanis már merevvé kallózott szűrposztóból varrták, és olyan széles oldaltoldással látták el, hogy fölölteni nem lehetett, csupán vállra vetve hordhatták, mint a nemesek a mentéjüket. Elöl a hasítéka nem ért össze, mert széleit visszahajtották, és a nyaknál csatos szíjjal fogták össze, hogy a szűr a vállról le ne csússzon. A hátra boruló megnagyobbított gallér sarkán a meghagyott csücskők emlékeztettek csupán arra, hogy valaha csuklyává lehetett összekötni.

A díszítést a szerkezeti vonalakból kiindulva, a posztószegések, a kopásnak kitett helyeken az összevarrásba illesztett posztócsíkok (vócok) mellé rendezett egyre szélesebb rátétekkel fokozták. Új elemként, már csupán szépítési célból nagyobb léptékű, növényi ornamentikájú applikációval dúsították a pusztán maradt felületet. A dekoráláshoz leggyakrabban vörös posztót választottak, s a kelme nyersfehér alapszínének és a vörösnek a kontrasztja határozta meg a színvilág alaphangulatát. „Cifra” jelzőjét azonban nem a mintás rátéteknek, hanem az alján körbefutó félköríves, azaz patkós mintájú hímzéseknek köszönhette. Ezek a mértani mustrák jóval korábban megjelentek a díszítményében, mint a virágmotívumos hímzés, a virágozás.

A dunántúli szűrök legparádésabb darabjává a kanászszűr vált, amelyet a szilaj pásztorok, közöttük elsősorban a ruhadarab elnevezését adó kanászok, a betyárok, sőt a falusiak is viseltek.

Ez a típus azzal tűnt ki az ország más vidékein meghonosodott cifraszűrök közül, hogy a legbővebb és legrövidebb volt, továbbá a legnagyobb gallérral látták el. Funkciójától megfosztott ujját rövidre vágták és kerek posztólappal befenekelték, hogy a pásztorok zsebként használhassák.

A dunántúli kanászszűr készítésének egyik kisugárzó központja Veszprémben alakult ki, ahol virágkorát a reformkorban érte el. Amíg pár évtized múltán a somogyi szűrszabóság sajátos stílust kialakítva tovább fejlődött, addig a veszprémi hanyatlásnak indult. A fogyatkozó számú mesterek – amint azt a kiállítási célja miatt még mutatósabb küllemű múzeumi műtárgynál is láthatjuk - a szabásban nem zárkóztak el némi újítástól, a díszítésben viszont nagyon is ragaszkodtak a hagyományokhoz.

Az arányait tekintve extrémebb bakonyi kanászszűr terebélyes, trapéz alakú gallérját ugyanis fecskefarkúra kanyarították. Az oldaltoldás lefelé szélesítésével és az aljának lekerekítésével a ruhadarabot harangalakúvá formálták, amit visszahajtott elejének lefelé szűkítésével hoztak egyensúlyba.  Az ily módon szabott, és panyókára vetve viselt, továbbá a nemcsak nyalkaságból, hanem a szertelen bősége miatt félvállon lecsúsztatott kanászszűr erőteljes és lendületes megjelenést kölcsönzött viselőjének. Igazán feltűnővé azonban a világos alapszínből köröskörül kivirító, a szűrt teljességgel uraló cinóberpiros rátétek tették, amelyeket a fekete fonalas kontúrozás és a széles sávban hímzett keretezés még jobban kiemelt. A fénykorra továbbá a két részből álló oldaltoldás összevarrása mentén a jellegzetes I—I betű szerű rátét, az aljára applikált, nagyvonalúan megkomponált tulipános-rózsás csokor, valamint a csíkokból és egymásba fonódódó patkós motívumokból álló szegélyhímzés utal. A bakonyi mesterek madárfigurákkal is gazdagították motívumkincsüket, amelyeket a múzeumi példányon a virágtő legimpozánsabb tulipánja mellé helyeztek. A dekorációt kiegészítő, és szerény virágozásnak is utat engedő tarka hímzés a látványt nem befolyásolta, csupán aláfestő szerepű maradt.    

A bakonyi cifraszűr a jövőben a Néprajzi Múzeum vadonatúj városligeti épületében készülő kiállításon a gyűjteményeink történetét bemutató egység kiemelt, a millenáris kiállítást reprezentáló tárgyaként kerül majd újból közszemlére.

Képek:

133044 szűr eleje, háta és hátdíszítése

51.31.270 A dunántúli kanászszűr ábrázolása tükrösön

Király Zsiga munkája, 1840