Gyertyatartók Sztripszky Hiador máramarosi gyűjtéséből

Szerző: Sedlmayr Krisztina 
Fotók: Sarnyai Krisztina

Sztripszky Hiador nyelvész, néprajzkutató születésének 150. évfordulóján máramarosi gyűjtéseiből mutatunk be egy tematikus válogatást. Életpályáját szülőföldje, e varázsos táj, az itt élő népek, az itt beszélt nyelvek határozták meg.  1909 és 1912 között a fiatal kutató máramarosszigeti segédtanfelügyelői állásának szerény jövedelmét múzeumunk elődjének, a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának végzett terepmunkával, tárgygyűjtéssel egészítette ki. A Tisza forrásvidékén a lokális kulturális jelenségeket kutatta: a havasi pásztorkodás, a famegmunkálás, a ruszin, hucul népművészet emlékeinek jelentős kollekcióját köszönhetjük tevékenységének.  

A görögkatolikus kántortanító-családból származó gyűjtőt azonban legjobban a fatemplomok berendezésének ekkoriban történő tárgycseréje foglalkoztatta. A templomokból eltávolított, évszázados ikonokat, liturgikus és használati tárgyakat megmentette a megsemmisüléstől, és létrehozta, megalapozta a múzeum értékes görögkatolikus gyűjteményét. A múzeum adattárában fennmaradt néhány levél, amelyben Sztripszky beszámol a gyűjtés körülményeiről, eredményeiről.  Máramarosszigetről vasúton és fiákeren utazott az elzárt, hegyek között megbúvó falvakba. Jó szemmel fedezte fel a már használaton kívüli templomi tárgyakat – köztük olyan egyedi, néprajzi vonatkozású darabokat is, mint a templomi támaszkodóbotok, szenteltvízhintők, tömjéntartók, kereplők, gyertyatartók. Az értékes régi tárgyak fejében akkoriban divatos, naturális ábrázolású olajnyomatot/képet adott cserébe vagy néhány koronát fizetett. Nem riadt vissza a rosszabb állapotú tárgyak gyűjtésétől sem. A múzeumnak szánt darabokat gondosan ládákba csomagolta és Máramarosszigetre, majd Budapestre szállíttatta.  

Sztripszky Hiador 1909 nyarán Körösmező környékén nagyszámú szakrális emléket, köztük kéttucatnyi – asztali, talpas, fali- és nagy méretű álló – gyertyatartót gyűjtött. Érzékelhető, hogy korának néprajzi felfogása szerint igyekezett a múzeum számára sorozatokat összeállítani. 

A görögkatolikus templomok ikonosztázának alapképei előtt konzolasztalok állnak, amelyekre hagyományosan háromágú gyertyatartókat helyeznek. A Troica/Szentháromság típusú faragott, többnyire színesre festett gyertyatartók a ruszin népművészet emblematikus darabjai. Gazdag faragásuk állandó elemei a tárgytípus névadói, angyalok, a Szentháromság alakjait jelképező rozetták és virágfejek, textilbojtokat imitáló függők.  

Sztripszky 1909 nyári gyűjtéséből három gyertyatartó biztosan Körösmezőről, a helyi hucul közösség fatemplomából származik. Jellegzetes az angyalfejekkel és kerubokkal díszített példány. A legnagyobb, aranyozott gyertyatartó eredetileg figurális rátétekkel gazdagon díszített lehetett, a kompozícióból a két egymás felé hajoló, imádkozó emberalak maradt meg.  

A fatemplomok szűk ablakain kevés fény jut be, ezért a hajót a faragott, festett csillárokban égő gyertyák világították meg. Sztripszky Hiador ezen a gyűjtőútján két templomi facsillárt vásárolt. Az angyalfejes, zöldre festett példány a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum mándoki templomába került hosszú idejű kölcsönzéssel. Ezt a kétkörös, hatágú csillárt 1909 óta most először láthatja a közönség.   

A tárgyakat Györök Natália restaurálta.