Hírek

Győzelemmel debütáltak Párizsban magyar múzeumi szakemberek

Győzelmet aratott az az innovációs megoldás, amelyet a budapesti Néprajzi Múzeum és a magyar alapítású Back és Rosta Kft. közösen hozott létre, és amelyet a napokban mutattak be világ egyik legrangosabb múzeumi szakvásárán, a párizsi Museum Connections rendezvényen. A magyar cég Magic Wall digitális videófal-fejlesztése szenzációként debütált a kiállításon.

A 28. alkalommal megrendezett eseményre több ezer látogató érkezett január 16-17-e között Franciaország második legnagyobb kiállítási központjába, a Port de Versailles 36 hektáron elterülő expó-parkjába.

A több mint 300 kiállító legalább fele külföldi szervezet volt, többségében múzeumi kis- és nagykereskedések képviseltették magukat Ázsiából, Észak- és Dél Amerikából, és természetesen Európából is. Az eseményre nagy számban regisztráltak múzeumi szakemberek, intézményvezetők, és a számukra megoldásokat kínáló szolgáltató cégek is – mondta el a helyszínen újságíróknak Vanessa Leroy, a Museum Connections sajtófőnöke.

A rendezvény hagyományosan a kulturális és turisztikai szektorból toborozza vendégeit, minden évben tematikus keretek között reflektálnak az új trendekre és kihívásokra. Ezúttal a jövő látogatói élménye, az emberek és digitalizáció közötti kapcsolatokra keresték a válaszokat. Fő fókuszban a kiterjesztett valósággal való interakció (XR), a mesterséges intelligencia (AI), a közönség és a kulturális tartalom közötti kapcsolat, valamint az örökség és kulturális turizmus ökológiai hatásai voltak.

Magyarországot két szervezet képviselte: a több mint 10 éve látogatói élmény-fejlesztéssel is foglalkozó Back és Rosta Kft, valamint a fővárosi Néprajzi Múzeum.  A két partner egy – a múzeum falai között 2023-ban megvalósult -- közös projektjüket mutatta be a rendezvény innovációs szekciójában, francia versenyzők között egyedüli külföldiként. Dr. Back István, a Back és Rosta Kft. egyik alapító-tulajdonosa és Dr. Granasztói Péter, a Néprajzi Múzeum gyűjteményi főigazgató-helyettese a hagyományos kulturális örökség interaktív, edukációs ismeretátadását megvalósító Magic Wall digitális videófalaival elért eredményeiket ismertették a hallgatóság előtt.

Látványos prezentációjukat Antoine Roland, az esemény egyik főszervezője, a Correspondances Digitales ügynökség alapítója az innovációs előadások győztesének nevezte a rendezvény végén. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy első párizsi bemutatkozónkon kiváló partnerünkkel, a Néprajzi Múzeummal közösen ilyen sikeresen képviselhettük cégünk fejlesztéseit és Magyarországot is ezen a fontos szakmai rendezvényen – mondta Rosta Miklós, a Back és Rosta Kft. másik alapító-tulajdonosa, aki hangsúlyozta: az előadás sikere mellett szervezetük és a Néprajzi Múzeum jövője szempontjából is ígéretes jelzés lehet, hogy az egyedi tervezésű standjukon kiállított digitális videófalaik abszolút szenzáció-számba mentek, sok százan keresték fel őket a két nap alatt.

Magyarország kulturális és muzeális kínálata, valamint a hazai szellemi értékek már régóta vonzóak a külföldi partnereink számára. Az elmúlt évtizedben számos nemzetközi csere-kiállítás szerveztünk már, és szerte a világban több mint 400 intézménynek segítettünk a tárlataik digitális prezentációjában saját fejlesztésű videófalainkkal, a Magic Wall-lal – tette hozzá Rosta Miklós.

A Néprajzi Múzeum számára rendkívül fontosak azok az együttműködések, amelyek révén nemzetközi szintű innovációk valósulhatnak meg. A Néprajzi Múzeum ennek révén olyan megoldásokkal tudja a látogatói számára elérhetővé tenni a gyűjteményében őrzött műtárgyakat, az azokhoz kapcsolódó tudást, kutatási eredményeket, amelyek több generáció, különböző érdeklődésű, hátterű látogatók számára is érthetővé, érdekessé válnak. A Magic Wall-ra épülő, a Méta térben megjelenő, a Néprajzi Múzeum 150 éves történetét bemutató interaktív digitális kiállítás is ilyen nagyszabású projekt, melynek eredményeként nem csupán az intézmény 1871 és 2022 közötti időszaka vált áttekinthetővé, hanem a múzeumi időben tükröződő nemzetközi és magyar események folyama is – mondta dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója.

JEGYEK