Az akadálymentesítés akadályai

2025. június 3-án a Múzeumok és Látogatók Alapítvány a Közös Értékeink Program - Hozzáférhető múzeumok projekt keretében Komplex akadálymentesítés műhelybeszélgetésre került sor a Néprajzi Múzeumban. A műhely előadói az együttműködő társszervezetek tapasztalati szakértői voltak: Ungvári Györgyi a Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete (ÖNÉ) és Nemes-Nagy Tünde a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete. A beszélgetést moderálta: Pálfi Csilla, a Múzeumok és Látogatók Alapítvány projektkoordinátoraként.

Az akadálymentesítés azon kevés dolgok közé tartozik, amely fontosságában szinte mindenki egyetért, ám gyakorlati megvalósítása mégis aggasztóan kevés helyen történik meg. Ennek ugyan számtalan oka lehet, a helyszín műemléki védettségétől kezdve a megvalósítás anyagi hátterének bizonytalanságáig, ám leggyakrabban a megfelelő szemlélet hiánya a fő kerékkötő.

Az akadálymentesítés fogalma a legtöbb ember számára jellemzően a kerekesszékek számára a bejáratnál kialakított rámpát jelenti, s valójában akkor érzi, érti meg a kérdés komplexitását, amikor – egy próba során – maga is megpróbál kerekesszékbe ülve, vagy pl. szemtakaróval bejutni valahová, közlekedni, ügyeket intézni. Nos, többek között ilyesmire is adódott lehetőség a június 3-i, Néprajzi Múzeumban lezajló eseményen.

A műhely célja, hogy közösen gondolkodjunk arról, hogyan tehetők fizikailag akadálymentessé a múzeumi terek – az épület egészét és a kiállításokat egyaránt tekintve. A műhely során lehetőség nyílt tapasztalatok megosztására, kérdések felvetésére, valamint a gyakorlati megoldások közös áttekintésére is.

Elsőnek Ungvári Györgyi mondta el, hogy a teljeskörű, vagy komplex akadálymentesítésről kétféle szempontból beszélhetünk. Egyrészt értelmezhetjük valamennyi használói – azaz fogyatékossági – csoport szempontjából, másrészt az adott épületben található valamennyi funkció, szolgáltatás tekintetében. Vagyis egy épület, intézmény abban az esetben tekinthető akadálymentesen használhatónak, ha abban minden szerkezet, berendezési tárgy lehetőleg minél önállóban, segítség nélkül hozzáférhető és használható összes fogyatékossággal élő ember számára, . Tehát egy mégoly kényelmes, ergonomikus lépcsőlift, amelyet csupán a helyszínre érkező múzeumi munkatárs tud működőképes helyzetbe hozni, semmiképp sem tekinthető teljeskörű megoldásnak. Bizony, ide is szükséges megfelelő méretű, formájú kezelőszerv, amelynek megközelíthetősége, elérhetősége is akadálymentes. Ungvári Györgyi végül néhány tanulságos jó és rossz példával illusztrálta mondanivalóját.

Ezután Nemes-Nagy Tünde segített eligazodni a hivatalos definíciók értelmezésének, használatának rejtelmeiben, az Alaptörvényben olvasottakból kiindulva, vagyis, hogy kik tekintendők fogyatékossággal élő személyekből álló csoportnak, és pontosan kik is tartoznak a fogyatékossággal élők csoportjába. A továbbiakban a weblapok teszteléséről és a hibák javításának módszertanáról beszélt.

A műhelymunka legizgalmasabb része két csapatban történt. Az egyik társaság mozgásban korlátozottként megélhette, hogy milyen kerekesszékkel érkezni a múzeumba, mennyire fontos szemkontaktust teremteni a recepciós pultnál dolgozó munkatárssal, rácsodálkozhattak, hogy van egy kapcsoló számukra, amellyel lelassítható a forgóajtó, és így egészen stresszmentes lehet a bejutás. Megtudták, hogy a lifteket, és azok belsejét nem csupán „kerekesszék-barát”, méretre kell tervezni, ugyanis számolni kell egy esetleges kísérő személlyel is, pl. olyan esetekben, amikor a széket használó személy egyedül képtelen lenne a felvonó vezérlő gombjait elérni.

A másik csapat szemtakarót kapott, hozzá fehér botot, majd az ún. taktilis – lábbal kitapintható, padló burkolati – vezetősávon jutottak be az épületbe. A bátrak szimulációs szemüvegekkel akár a szürke hályogról vagy csőlátásról is szerezhettek tapasztalatot.

A műhelymunka lezárult, de a projekt folytatódik, hiszen ősszel még építész diákoknak is tartunk egyetemi szemináriumot. Ezek tematikái, vitái, beszélgetései a jövendő építészeinek szemléletformálását, érzékenyítését szolgálják, hogy majdani munkáik során sokkal inkább tekintettel legyenek a speciális célcsoportok igényeire, mint ahogy az eddigiekben történt.