Keskenyfilmes kamerák néprajzi terepen: a Bolex filmfelvevők

A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán már nagyon korán felmerült az igény tudományos jellegű néprajzi filmek készítésére. A múzeum 1914-ben ajánlatot kért egy Ernemann típusú 35 milliméteres filmkamera megvételéhez, de a vásárlás valószínűleg anyagi okokból nem valósult meg. A múzeum Mozgóképtárának legkorábbi felvételeit Gönyey Sándor készítette 1932-ben, saját, 16 milliméteres Keystone kamerájával. Később, 1941-ben, K. Kovács László az Erdélyi Tudományos Intézet számára vásárolt egy Bolex gyártmányú 16 milliméteres kamerát, amellyel a háború alatt számos néprajzi filmfelvételt készített Erdélyben. Ezek a filmtekercsek a háború végén nagyrészt megsemmisültek, a Bolex filmfelvevőt azonban sikerült megmentenie, így a kamerával még a háború után is dolgozott. Az 1940-es évek végén forgatott, néptáncokat megörökítő filmdokumentumai a Néprajzi Múzeum Mozgóképtárában találhatók.

 A normál, 35 milliméteres mozifilmnél keskenyebb, 16 milliméteres technika jóval olcsóbb gyártást tett lehetővé, így a keskenyfilmes kamerák gyorsan elterjedtek elsősorban a dokumentum- és az amatőr filmesek körében. A keskenyfilmet az Eastman Kodak vezette be 1923-ban, néhány évvel később azonban már a kijevi származású mérnök, Yakov Bogopolsky is kifejlesztette saját, Bolex gyártmányú 16 milliméteres kameráját. A svájci cég 1935-ben már Paillard-Bolex néven kezdte forgalmazni H16-os modelljét, amelyet később, egészen az 1970-es évekig számos, továbbfejlesztett típus követett.

A Néprajzi Múzeumban egy, a sorszáma alapján 1953-ból származó Paillard-Bolex filmkamerán kívül két újabb, H16 Reflex típusú volt használatban, ezekből egy már elektromos motorral felszerelve. Az első, rugós rendszerű Bolexek 15, majd 30 méteres tekercsekkel működtek, és egy felhúzással 30 másodpercig tudtak exponálni. Egy 30 méteres tekercs kevesebb mint három perc rögzítésére volt alkalmas. A kamera rugós változata 2,5–3 kilogrammos volt, a későbbi, motorral felszerelt változatok jóval nehezebbek. Néprajzilag hiteles felvételek készítéséhez mind a technikai korlátokat, mind pedig a felvett eseményeket, terepet, szereplőket jó kellett ismerni.

Ezeket a szempontokat tartotta szem előtt Boglár Lajos, a Sao Paolóban született magyar etnológus, a Néprajzi Múzeum egykori munkatársa is, aki számos dél-amerikai kutatása során mindvégig fontosnak tartotta a különböző kultúrák mozgóképen való dokumentálását. Már pályája elején, az 1950-es években megismerkedett a filmezéssel. 1958-ban Chaplin Amatőr Stúdió néven filmes csoportot hozott létre, ahol egy baráti társaságban autodidakta módon ismerkedett a filmkészítéssel. Első rövidfilmjeit a múzeum rugós rendszerű Bolex kamerájával készítette.

Rövid, néprajzi témájú, de sokszor játékfilmes elemeket is tartalmazó etűdjeit ujjgyakorlatként tekintette későbbi dél-amerikai terepmunkáihoz. Ugyanígy felkészülést jelentettek az indiánok közötti filmezéshez a Magyarország különböző részein, egy-egy néprajzi témáról, rítusról forgatott filmjei is, mint például a tiszádi erdőségben a bödönhajóról, a mátraalmási faiparról vagy az asszonyfarsangról készített, a múzeum gyűjteményében található rövidfilmek.

Első dél-amerikai terepmunkáját a brazíliai nambikuara indiánok között végezte 1959-ben, ahol a rugós Bolex felvevővel készített fekete-fehér filmfelvételeket. Következő útjára, amely 1967-68-ban a venezuelai piaroa indiánok közé vezetett, már elkísérte Halmos István népzenekutató, aki a filmezéssel egy időben hangfelvételeket is készített. Boglár ehhez a munkához már egy, a rugós változatnál jóval nehezebb, elektromos motorral felszerelt Bolex filmfelvevőt vitt magával, amely lehetővé tette hosszabb felvételek készítését is. Fekete-fehér és színes nyersanyagra egyaránt forgatott. Az előbbire a Piaroák világa (MAFILM Népszerű-tudományos és Oktatófilm Stúdió, 1968., 20 perc), az utóbbira pedig A Sámán nyaklánca (Néprajzi Múzeum, 1968., 18 perc) című filmje készült. Később még több filmet is készített Dél-Amerikában a piaroák, a brazíliai guarani és a francia-guyanai wayana indiánok között.

A Néprajzi Múzeum motoros Bolex kamerájával a múzeum munkatársai még az 1980-as években is készítettek néprajzi dokumentumfilmeket. A három Bolex filmfelvevőt a múzeum Technikatörténeti Gyűjteménye őrzi.

Csorba Judit Dorottya