Elhunyt Szilágyi Miklós

Szilágyi Miklós
etnográfus

1939. február 4. - 2019. május 7.

Elhunyt Szilágyi Miklós, az anyagi kultúra kutatás és a társadalomnéprajz kiemelkedő kutatója, a néprajztudomány doktora, néprajzkutató, muzeológus. Sokszínű tudományos érdeklődésének két hangsúlyos eleme a hagyományos halászati formák kutatása, valamint az alföldi mezővárosok társadalomszerkezetére vonatkozó történeti vizsgálatok.

Terepmunkán, 1962, Tiszaörvény
Terepmunkán, 1962, Tiszaörvény

Fentiek mellett tudományos érdeklődése kiterjedt a népi vadfogás, méhészet, táplálkozáskultúra, népi építészet és településnéprajz egyes kérdéseire is; folklorisztikai, szellemi néprajzi affinitásáról vallanak a paraszti önéletrajzokra, népi visszaemlékezésekre és élménytörténetekre vonatkozó gyűjtései, vizsgálatai. Nyitottsággal fordult a paraszti kultúra új elemei (fényképhasználat, kerékpár stb.) vagy a néprajztudomány hagyományos kutatási területein kívül eső területek (pl. népi hulladékhasznosítás) vizsgálata felé. Kutatáselméleti eredményei is számottevőek, behatóan foglalkozott a néprajzi forráshasználat és forráskritika, a néprajzi adatgyűjtés, -rendszerezés és -elemzés módszertani kérdéseivel. Művészettörténeti tájékozottsága, a kortárs művészeti jelenségek iránti fogékonysága, irodalmi érdeklődése meghatározó módon volt jelen tudományos munkásságában is.

1963-tól muzeológusként dolgozott Szolnokon, később több vidéki múzeum (Gyula, Cegléd, Szekszárd) vezetésével bízták meg. 1981-ben a fővárosba költözött és 1986-ig a Néprajzi Múzeum állagvédelmi-nyilvántartási, majd gyűjteményi osztályának vezetőjeként, a halászati gyűjtemény kezelőjeként tevékenykedett. 1986-ban az MTA Néprajzi Kutatócsoportja (1990-től Kutatóintézete) adattári osztályának vezetőjévé nevezték ki. Később a társadalomnéprajzi osztály irányítását vette át, 1997-től 2002-ig pedig tudományos igazgatóhelyettes is volt. 2002 után tudományos tanácsadóként segítette az intézet munkáját. 1988-tól 2009-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tárgyi néprajzi tanszékén oktatott docensi címmel, 1996 óta pedig az európai etnológiai PhD-programban is részt vett oktatóként. 1999-ben a Magyar Néprajzi Társaság Györffy István díjjal tüntette ki.

Ulanbator, Mongólia, a Palotamúzeum bejárata előtt, 1983
Ulanbator, Mongólia, a Palotamúzeum bejárata előtt, 1983

A Néprajzi Múzeumban vezetői feladatai mellett a halászatgyűjtemény kezelője, feldolgozója és kritikusa is volt. Később, az intézmény gyűjteménytörténeti kötetében, a halászatgyűjtemény anyagát feldolgozó fejezetben megfogalmazott bevezető sorai mutatják a tudományhoz való alázatos viszonyát, elődeinek tiszteletét, felkészültségét, kritikai érzékét: „A Herman gyűjtötte tárgyak közvetlen közelében én is gyakran megfogalmaztam magamnak, vajon szabad-e, illetve illendő-e elméleti illúziókat, tévutakat, módszertani következetlenséget emlegetnem a magyar etnográfia egésze – nem csak a halászatkutatás! – távlatait annak idején oly hatásosan messze sugárzóan kijelölő karizmatikus tudós elődünk immár klasszikus értékű életművéről szólva, ha az általa létrehozott gyűjtemény szaktudományunk ’forrásvidékéről’ hoz lelkesítő üzenetet?”

Hiányozni fog sokoldalú érdeklődése, kritikus szemlélete, árnyalt tudományfelfogása, felkészültsége, társadalmi érzékenysége, elemző és absztraháló képessége. Szilágyi Miklós személyében igazán nagy tudóst veszített a néprajztudomány!