Hírek

Papp János rendezőt, operatőrt köszöntjük

80 éves a Néprajzi Múzeum nyugalmazott munkatársa

Papp János 1940. augusztus 3-án született Budapesten, Szabó Mária és dr. Papp János gyermekeként. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán végezte el a néprajz szakot.  1960-tól 1965-ig a Magyar Televízió Tolna megyei tudósítójaként, majd 1965 és 1977 között Budapesti munkatársaként dolgozott. 1977-ben került sor a Néprajzi Múzeumon belül egy olyan műhely létrehozására, amely megkezdte a nehezen hozzáférhető gyűjteményi anyag feldolgozását. Az így megalakult Néprajzi Filmstúdiónak lett vezetője, az általa felépített,  közel 300 db 16mm-es filmet tartalmazó filmgyűjtemény archiválási és leltározási munkáit végezte Fülöp Ágnessel.

Több mint 120 néprajzi, népi építészeti témájú filmet készített olyan elismert néprajzkutatókkal és kollégákkal, mint  Keszi Kovács László, Raffay Anna, Boglár  Lajos, Hoffman Tamás, Hofer Tamás, Hoppál Mihály, Lehel Lászó és Tari János.

Operatőre vagy gyártásvezetője volt több osztrák és német együttműködésben megvalósult produkciónak, például a Braziliában forgatott "Elveszett kultúrák..." című sorozatnak, valamint az ORF-el közös, filmes expedíciónak, amely kisebb szibériai népcsoportokat mutatott be. Az 1998-as önkormányzati választásokon képviselőnek választották Budapest III. kerületében.

A Néprajzi Múzeum Filmstúdiója, hivatalos szervezeti keretek között az Etnológiai Archívum részeként 1985-ben alakult meg Papp János vezetésével.

Jó egészséget, boldog születésnapot kívánunk!

Alkotásai a Néprajzi Múzeum online gyűjteményében megtekinthetők.

JEGYEK