Hírek

Szöul után a Daegu Bangjja Yugi Múzeumban látható a Néprajzi Múzeum anyaga

A Szöuli Történeti Múzeum után a Daegu Bangjja Yugi Múzeumban látható a Néprajzi Múzeum anyaga. Az Egy napom című kiállításon a dél-koreai közönség fotók, filmek, tárgyak segítségével nyerhet bepillantást három gyerek életén keresztül a 20. és a 21. század elejének Magyarországába. A tárlat csendes, zárt világokból, kis közösségekből érkező történeteivel egyetemes kérdéseket vet fel, és elgondolkodtat egymástól távoli kultúráink hasonlóságáról és különbözőségéről. A 2023. január 27-én nyílt kiállítás június 11-ig lesz látogatható, és már az első hetek látogatószáma nagy népszerűségről tanúskodik.

A kiállítás egyik fontos eleme Szöllősy Kálmán (1887–1976) fotóművésznek, az úgynevezett „magyaros” stílus egyik mesterének fotósorozata. Az 1920-as évek közepétől meghatározó alkotókat felsorakoztató fotográfiai irányzat számos képviselőjétől őriz felvételeket a Néprajzi Múzeum. A stílust a csendéletek, portrék mellett sajátos beállítások és témák: idillikus magyar tájak, városképek és hangsúlyos szerephez jutó folklorisztikus, néprajzi zsánerképek jellemzik.

1936-ban Szöllősy Kálmán fotómontázst  készített egy boldogi kislány, Püspöki Örzse napi teendőiről. A fényképekkel elmesélt kedves történet egy angol oktatási magazin, a Pictorial Education számára mutatta be egy átlagos hétköznap eseményeit: hogyan indul a kislány az iskolába, milyen az iskolai élet, mit csinál délután Örzse a ház körül, hogyan étkezik együtt a család.

A másik két főszereplő, Petrovics Dorottya és Kovács Peti mai fiatalok, Boldogon, illetve Törökkoppányban, egymástól 250 km távolságra élnek. Csak a kiállításban „találkoznak”, de nem véletlenül: közös bennük, hogy mindkettőjüknek fontos településük hagyományainak tisztelete és megőrzése. Dorottya és Örzse története szorosabban kapcsolódik, hiszen mindkét lánynak egy iskolai napját követhetjük végig Boldogon – a jelenben ezúttal saját és családi fényképeken. A film, amelynek egyik szereplője Peti,  egy népi játékot mutat be, amit gyermekként a nagyapja is játszott: a paprikázást. A tárlat a játék kellékeit és az akkori viseletet is megismerteti a látogatókkal, a fotók mellett tárgyak és kisfilmek segítségével.

A csendes, zárt világokból, kis közösségekből érkező történetek általános emberi kérdéseket vetnek fel. Ki vagyok én? Mi tesz engem azzá, aki vagyok? Miben hasonlítok és miben különbözöm másoktól? Mi számomra az élet értéke? Három magyarországi gyerek dokumentált hétköznapjain keresztül most a szöuli közönség is felteheti a saját kérdéseit, megadhatja a saját válaszait, elgondolkodhat egymástól távoli kultúráink hasonlóságáról vagy éppen különbözőségéről.
 

***

A kiállítás létrehozásában közreműködtek

KURÁTOROK / CURATORS
Koltay Erika, Éliás István

KIÁLLÍTÁSI SZÖVEGEK / TEXT BY
Koltay Erika, Bodnár Kata

PROJEKT-KOORDINÁCIÓ / PROJECT COORDINATION
Éliás István, Veres Gábor

FORDÍTÁS / ENGLISH TEXT
Bazsó Borka, Espell Fordítás és Lokalizáció Zrt.

GRAFIKAI ALAPOK / GRAPHIC BASICS
Dombovári Ágnes, Hoffmann Tamás Boldizsár

ZENEVÁLOGATÁS / MUSIC EDITOR
Pálóczy Krisztina

MŰTÁRGYFOTÓK ÉS DIGITALIZÁLÁS / PHOTOGRAPHY AND DIGITALIZATION
Garai Edit

DIGITÁLIS HÁTTÉRTARTALOM / DIGITAL BACKGROUND
Bíró Gábor, Csorba Judit, Odler Zsolt

SAJTÓ ÉS KOMMUNIKÁCIÓ / PRESS AND COMMUNICATION
Berényi Marianna, Hering Orsolya

A KIÁLLÍTÁS MEGVALÓSÍTÁSÁT TÁMOGATTÁK / EXHIBITION SPONSORED BY
Liszt Intézet-Magyar Kulturális Központ Szöul

A kiállítás rendezői köszönetet mondanak mindazoknak, akik közreműködtek a kiállítás megvalósításában.

JEGYEK