Hírek

Ismét itt a magyar kultúra napja, ünnepeld azt a Néprajzi Múzeumban!

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Ebből az alkalomból a Néprajzi Múzeum 2024. január 21-én, valamint az azt megelőző és követő napokban különleges programokkal várja látogatóit.  
A családok január 21-én vasárnap délelőtt képregénybe gombolhatják magukat a Méta Matinén az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek című kiállítás helyszíneinek és szereplőinek segítségével. Délután ugyanehhez - a február 4-én záródó - kiállításhoz tárlatvezetés és pódiumbeszélgetés kapcsolódik Roby Lakatossal, Lisztes Jenővel, Szomora Zsolttal a kávéházi cigányzenei kultúráról, mint nemzeti örökségről.  
Január 23-án a török hódoltság korának kerámiaművészete kerül fókuszba. A programon kiderül, milyen gyökerekre tekint vissza a 19. század második felében szárnyra kapó népművészet. Az ugyancsak hamarosan záródó, a múzeum legújabb műtárgyait, műtárgyegyütteseit bemutató Zárvatermő című kiállításhoz fűződő előadás a 16-18. századi hódoltsági kerámiatörténet történetét, elsősorban északkelet-magyarországi emlékeit mutatja be.  
Mindemellett a Néprajzi Múzeum állandó tárlatai mellett 5 időszaki kiállítással, valamint az azokban elmélyülést kínáló tárlatvezetésekkel várja a látogatókat.  

 

A programokról részletesen:  

MÉTA MATINÉ – Gombold magad egy képregénybe! 

Tudod, hogyan kerültek vissza a hatalmas ezüstgombok a cigánybíró mellényére? Átélted már, hogy elvesztettél valamit, de aztán megkerült? Írj és rajzolj, folytasd a történeteket az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek című kiállítás helyszíneinek és szereplőinek segítségével! Ragassz, tépj, illessz bele egy hiányzó szálat a képregényedbe és válj te is a saját történeted szereplőjévé!  

Családi foglalkozás az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek című kiállításhoz kapcsolódóan  

Időpont: 2024. január 21. 10:30 

Jegy: 500 Ft/fő    

Jelentkezés: muzeumpedagogia@neprajz.hu 

További információ: MÉTA MATINÉ – Gombold magad egy képregénybe! | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu) 

 

Muzsikusok – a kávéházi cigányzenei kultúra, mint nemzeti örökség 

A Magyar Kultúra Napján a magyar kultúra szerves részének tekintett cigányzenét és -muzsikusokat állítjuk az esemény középpontjába. Bár Erdős Kamill céltudatosan nem kutatta, ez a téma barátságai-barátai révén érintőlegesen megjelenik a kiállításban.  

A kiállítás kurátora, Schleicher Vera által vezetett tematikus tárlatvezetés és a dr. Gulyás Klára vezette pódiumbeszélgetés egyaránt a kávéházi cigányzenei kultúra múltjára és jelenére fókuszál, amelyre meghívott vendégeink (Roby Lakatos, Lisztes Jenő, Szomora Zsolt) saját elbeszélései, személyes és szakmai életútjuk állomásai artikulálásával kapunk választ, mélyebb betekintést. 

Időpont: 2024. január 21. 15:00 

Belépő: 500 Ft/fő 

További információ: Muzsikusok – a kávéházi cigányzenei kultúra, mint nemzeti örökség | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu)

 

További programok a Néprajzi Múzeumban: 

 

Kurátori tárlatvezetés az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek c. kiállításban 

A cigány közösségekben „álruhában járó” legendás kutató, a „szőke cigány”, azaz Erdős Kamill (1924-1962) etnográfus, nyelvész alig ismert fényképei, a kevésbé kutatott kézirataiból, magnószalagjaiból kibomló történetei állnak a Néprajzi Múzeum ezen időszaki kiállításának középpontjában. A 2023. május 23-án nyíló, „Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek” című tárlat igazi kuriózum: a gyulai Erkel Ferenc Múzeum gyűjteményében őrzött Erdős Kamill-hagyatékot, azaz a 20. századi magyarországi cigányság körében végzett egyszerre progresszív és szubjektív kutatás eredményeit most először ismerheti meg a közönség. A tárlat ugyanakkor azt is megmutatja, hogy élhet tovább egy lezártnak tűnő életmű: a két említett múzeum etnográfusai több mint fél évszázad után felkutatták az egykori közösségek ma élő tagjait, a már nem élők emlékét. 

Időpont: 2024. január 18. 16:30 

További információ: Kurátori tárlatvezetés az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek c. kiállításban | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu) 

 

A Hódoltság magyar kerámiaművészete a 16.-18. századból 

A magyar népművészet kezdetét a 19. század második felében teljesedett ki abban a színes, változatos gazdagságban, amelyet jól ismerünk. De hogyan kezdődött? Meddig nyúlnak vissza a gyökerei? A 19. század előtti korból kevés ép edény maradt ránk, a kerámiatörténet két évszázadát a néhány évtizede megszületett újkoros régészet fogja feltárni.  Mit tudunk eddig? A 16-18. századi hódoltsági kerámiatörténet történetét, elsősorban északkelet-magyarországi emlékeit mutatja be az előadás. 

Időpont: 2024. január 23. 17:00 

További információ: A Hódoltság magyar kerámiaművészete a 16-18. századból | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu)

 

Kurátori tárlatvezetés A koreai stílus c. kiállításban 

Hogyan ragadható meg egy nagyváros stílusa és annak történelmi gyökerei? Mi teszi Szöult egyedivé? A Szöul Történeti Múzeum arra tesz kísérletet a budapesti időszaki kiállításban, hogy mindezt a hagyományos koreai öltözék és lakás múzeumi gyűjteményben őrzött tárgyain keresztül válaszolja meg.  

Időpont: 2024. január 24. 16:30 

További információ: Kurátori tárlatvezetés A koreai stílus c. kiállításban | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu) 

 

Éjszakázz a Múzeumban! 

Éjszaka a múzeum is elcsendesedik, sötétbe borulnak a kiállítótermek, csak a hold világítja meg a summás lány tükrét, amelynek visszaverődő fényében megjelenik a Máriás-ágy körvonala. De vajon biztosak lehetünk benne, hogy élettelen az épület, ha még sohasem láttuk, milyen egy éjszaka a bezárt múzeumban, mi történik lámpaoltás után a tárgyakkal?   

Most itt a lehetőség, hogy a saját szemeddel győződj meg róla. Gyere és tölts velünk egy izgalmas éjszakát a Néprajzi Múzeumban!     

Időpont: 2024. január 26. 18:00-21:00 

További információ: Éjszakázz a múzeumban! | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu) 

 

A fotókon túl: romák és janomami indiánok 

Az Istennel talállak testvérem! Cigány történetek és az Indiánok, lelkek, túlélők című kiállítások fotói magyarországi roma és brazíliai janomami indián közösségeket ábrázolnak. A képeket két alapvetően eltérő szemléletű és indíttatású fotós készítette két különböző földrészen. A két kiállításban azonban mégis felfedezhetők közös vonások, párhuzamosságok: a képeken ábrázolt emberek kiszolgáltatottsága, a fotósok aktivizmusba hajló érzékenysége és – bár a kiállított fotókon közvetlenül nem jelenik meg - a holokauszt: a zsidó és roma emberek szisztematikus népirtása. A tárlatvezetés e rejtett párhuzamosságot keresi meg és fedi fel a két kiállításban a holokauszt nemzetközi emléknapján, napra pontosan 79 évvel azután, hogy a szovjet hadsereg felszabadította a legnagyobb és leghírhedtebb náci koncentrációs tábort, Auschwitz-Birkenaut. 

Időpont: 2024. január 27. 11:00 

További információ: A fotókon túl: romák és janomami indiánok | Néprajzi Múzeum (neprajz.hu) 

 

 

 

 

JEGYEK