In memoriam Szacsvay Éva (1945–2025)

Szacsvay Éva 1945-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–néprajz szakán tanult, szakdolgozatát a bábtáncoltató betlehemesről írta . Az egyetem után négy évtizeden keresztül a Néprajzi Múzeumban dolgozott: előbb az Adattárban, majd a Textilgyűjteményben. 1979-ben vette át az Egyházi gyűjtemény gondozását, amelyet egészen 2005-ös nyugdíjba vonulásáig vezetett.

Kivételes műveltsége, széles látóköre és elhivatottsága meghatározó volt a gyűjtemény tudományos és szakmai fejlődésében. A népi vallásosság kutatójaként mindig a tárgyak művelődéstörténeti és társadalmi összefüggéseinek feltárására törekedett. Figyelme kiterjedt a Kárpát-medencében élő valamennyi felekezet tárgyi kultúrájára.

Az 1980-as években Mezőkövesden a viselet változását és a katolikus hitéletet vizsgálta, Palócföldön pedig az életfordulókhoz kötődő rítusokról – keresztelő, lakodalom, temetés –készült filmekben működött közre.

A festett templomi berendezések kezelése – a 20. század elején múzeumba menekített, nagyszámú és sokszor rossz állapotú emlékanyag gondozása – különösen nehéz feladat volt. Az alkalmatlan törökbálinti raktári körülmények ellenére kitartóan dolgozott e tárgycsoport megóvásán: a legérzékenyebb darabokat a főépületbe költöztette, és pályázatok útján restauráltatta.

Terepmunkái, valamint a régiségkereskedelemben végzett gyűjtései révén paraszti és polgári tárgyak, dokumentumok százaival gyarapította a múzeum anyagát. Elkészítette az Egyházi gyűjtemény egyik legjelentősebb tárgycsoportja, az Üvegképek, majd a Szobrok katalógusát. Míg az előbbi kutatásában részben támaszkodhatott elődje, Varga Zsuzsa munkásságára, a szobrokról írt tanulmánya a magyar néprajzkutatás úttörő vállalkozása volt. Sokoldalú a gyűjteményhez kapcsolódó kiállításrendezői tevékenysége is. Kiemelkedik közülük a Barokk a magyar népművészetben, az Üvegképek világa, több adventi, karácsonyi tárlat.

Átfogó néprajzi műveltségének köszönhetően társrendezőként vett részt többek között az 1991-ben megnyílt A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállításban.

A rendszerváltást követően az 1990-es évektől kutatását Erdélyre is kiterjesztette, ahonnan felmenői, köztük Ravasz László református püspök is származtak. A kalotaszegi reformátusok hagyományait a népművészeten és a konfirmáció szokásain keresztül tárta fel, és részt vett a Kalotaszeg: a népművészet felfedezése című időszaki kiállítás létrejöttében. Továbbá Széken és Moldvában is végzett terepmunkát.

Az otthonról hozott szellemiséghez hűen vizsgálta a reformáció és a népi kultúra kapcsolatát, és e területen is maradandó érdemeket szerzett. PhD-disszertációját a református ördögképzetek témakörében írta.

Dunabogdányi terepmunkája révén egy református család több generáción át öröklődő tárgyi hagyatéka került a múzeumba, dokumentálva a polgárosodás és az életmódváltozás folyamatát.

Szacsvay Éva életművét a tárgyak iránti mély tisztelet, a népi vallásosság komplex megközelítése és a tudományos alaposság határozta meg. Munkássága nélkül a Néprajzi Múzeum Egyházi gyűjteménye és a magyar népi vallásosság kutatása szegényebb volna.

Férjével, Séra László pszichológussal közösen több tanulmányt publikált a néprajz és a pszichológia határterületein – például a hálaérzés, hálaadás és családtörténeti narratívák témáiban.

Válogatott tanulmányait Tárgyak és folklór címmel 2021-ben adta közre a Néprajzi Múzeum. A kötet címe is jelzi szemléletét: a múzeumi tárgyak mögött az élet teljességét, az embert és a közösség szakrális rendjét látta.

Szacsvay Éva 2025. október 4-én, 81 éves korában, türelemmel viselt betegség után hunyt el.

A Néprajzi Múzeum munkatársai mély fájdalommal búcsúznak tőle, hálával és tisztelettel őrizve emlékét.

A szakmai életútjáról készült interjú itt olvasható: https://elteneprajz.blog/2023/03/26/interju-szacsvay-eva/