Egy hagyaték teljessé válása

Egy több évtizedes történet ér most célba: a Magyar Honvédség segítségével Magyarországra érkezett az Élthes Csaba hagyatékához tartozó észak-amerikai indián gyűjtemény utolsó darabja: egy 19. századi, Belgiumban készült, különös utat bejárt előltöltős puska. A Néprajzi Múzeum vezetői, dr. Kemecsi Lajos főigazgató és dr. Veres Gábor főigazgató-helyettes néhány nappal az intézmény alapításának 154. évfordulója előtt, 2026. március 4-én vehette át a fordulatos múltra visszatekintő fegyvert. A tárgy megérkezésével teljessé vált a 64 darabból álló kollekció, amelyet Élthes Csaba özvegye a Néprajzi Múzeumnak adományozott, és amely egyszerre őrzi egy kivételes életút és egy különleges kultúrtörténeti érdeklődés emlékét. 

Az Élthes-gyűjtemény

Az Élthes-gyűjtemény 64 tárgyból álló észak-amerikai indián gyűjtemény. Legértékesebb darabjai feltehetően a 19. század utolsó évtizedeiből, illetve a 20. század első feléből származó síksági indián tárgyak: sültüskével és gyöngyökkel díszített pipazacskó, mokaszin, saskarmokkal díszített nyaklánc, festett nyersbőrtáska, pajzs, bőring, valamint egy, a 19. század közepe táján Belgiumban gyártott előltöltős puska.  

A puska felirata szerint Liège-ben, Belgiumban készült, a C. Dandoy fegyverműhelyében, ahonnan az amerikai polgárháború idején jelentősebb szállítmányokat rendeltek ebből a típusból.

Élthes Csaba 1995-ben hunyt el. A gyűjteményt második felesége, néhai Maria Lotti Elthes végrendeletében a budapesti Néprajzi Múzeumnak adományozta. A hagyatéki eljárás idején a tárgyak az elhunyt manhattani lakásában voltak. Az eljárás lezárultát követően a New York-i Liszt Intézet munkatársainak segítségével kerültek a Magyar Kulturális Intézetbe, ahonnan 2023 decemberében szállították Budapestre a gyűjtemény darabjait – a puska kivételével. Ez az utolsó tárgy 2026. február 8-án érkezett meg Magyarországra, a Magyar Honvédség támogatásával.

Élthes Csaba dr.
(1912. március 10. Csíkszereda – 1995. november 18. Budapest)

Élthes Csaba pályája ritka ívet rajzol: a két világháború közti magyar kardvívás világából az amerikai olimpiai dobogókig jutott el. Vívómesterként négy olimpián vezette az Egyesült Államok vívóválogatottját, tanítványa pedig megszerezte az amerikai vívás első olimpiai érmét.

1912. március 10-én született Csíkszeredában. Nagyapja, Élthes Jakab a város polgármestere volt, édesapja Élthes Zoltán ügyvéd, édesanyja Demény Mária. A család a trianoni döntést követően Budapestre költözött. Tizenhárom éves korában kezdett vívni, elsősorban édesapja ösztönzésére, azzal a céllal, hogy párbajképes legyen. Bár a párbaj ekkor már tiltott volt, az első vérig menő összecsapások még általánosnak számítottak; ezek elkerülésének egyik biztos módja az volt, ha valaki legyőzhetetlen párbajvívó hírében állt.

1933-ban, tizennyolc évesen beiratkozott a jogi egyetemre. Ekkor döntött végleg a vívás mellett, amelyben meghatározó szerepet játszott Gerentsér László, az egyetemi klub (BEAC) mestere. Később a kor további kiemelkedő edzőivel is dolgozhatott: Borsody Lászlóval, Santelli Italóval, valamint Piller György tanítványa is volt. Rövid időn belül egyetemi válogatott lett, tagja a főiskolai világbajnokságot nyert magyar kardcsapatnak. A világelső magyar kardvívó mezőny egyik jeles képviselőjeként tartották számon. Az Est című lapban Petschauer Attila így írt róla: „egy új vívócsillag született”.

1941-ben, a második világháború kitörése után hadnagyként fél évet szolgált az orosz fronton. Alakulatát ezt követően visszahívták, és jogi diplomájának köszönhetően a Belügyminisztériumba került. A háború után állását elveszítette; ettől kezdve fokozatosan a vívás vált legfontosabb tevékenységévé és megélhetési forrásává.

1945-ben házasságot kötött Gründisch Ingeborggal, aki szintén kiváló vívó volt, az 1942-es női tőr egyéni magyar bajnok. Két lányuk született: Adrienn (1947), később műépítész, valamint Eszter (1950), fogorvos. Házasságuk 1954-ben válással végződött.

Az 1956-os forradalom leverését követően elhagyta az országot, és nyolc hónapot jugoszláviai internálótáborban töltött. 1957 októberében érkezett az Egyesült Államokba. Kezdetben egy hamuzógyárban dolgozott, majd hamarosan a New Jersey-i St. Peter College-ban tanított vívást, és Santelli Giorgio vívótermében is adott leckéket. Sikerei nyomán 1959-ben az egyik legpatinásabb amerikai sportklub, a New York Athletic Club vívómestere lett.

1960-tól négy olimpián vezette az Egyesült Államok vívóválogatottját. Tanítványai olimpiai és világbajnoki döntős helyezéseket értek el. Magyar származású tanítványa, Alex Orban 1968-ban az Otto Finsky-emlékversenyen olyan kiváló vívókat győzött le, mint Jerzy Pawłowski, Wladimiro Calarese, Pézsa Tibor, Bakonyi Péter és Vlagyimir Nazlimov. Másik tanítványa, Peter Westbrook az 1984-es, Los Angeles-i olimpián megszerezte az amerikai vívás első olimpiai érmét.

Amikor tehette, rendszeresen hazalátogatott Magyarországra. Második feleségével, Máriával (Baba) éppen Budapestről készültek visszautazni New Yorkba, amikor 1995. október 12-én agyvérzést kapott. 1995. november 18-án, 83 éves korában hunyt el.

Forrás