Kiállítás

Síppal, dobbal, didzseriduval...2

Népek hangszerei a Néprajzi Múzeumból 2008. jan. 26. - 2008. aug. 3.
A Néprajzi Múzeum mintegy háromezer népi hangszert őriz a világ minden tájáról. A múzeum gazdag gyűjteményét megalapozó korai nagy gyarapítások kezdettől fogva kiterjedtek hangszerekre is.

 

Xántus János 1869-1870 közötti kelet- és délkelet-ázsiai gyűjtésének anyagát például kilencven hangszer, illetve hangszeralkatrész gazdagítja. Gróf Zichy Jenő oroszországi és kelet-ázsiai expedíciója nyomán egykor a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályára került tárgyak között szintén találhatók zenével kapcsolatosak.

Már az 1899-ben rendezett időszaki kiállításon bemutattak ezek közül osztják sámándobokat, csontdorombot, kéthúrú hegedűt, hárfaféléket és énekszámláló pálcikákat. Bartók Béla az 1900-as évek elején Algériába utazott, hogy arab zenét gyűjtsön. A szlovákok és a románok körében folytatott kutatásai közismertek, de megfordult a törököknél és más ázsiai népeknél is. Sárosi Bálint afrikai, Vikár László ázsiai kutatásai szintén nemzetközi jelentőségűek.A hazai hangszerek gyűjtése csak később kezdődött el, és lassabb ütemben folytatódott.


Napjainkra jellemző, hogy a tőlünk távoli, gyakran Európán kívüli zenei kultúrákból származó hangszerek a különböző népzenei vagy világzenei fesztiválokon bukkannak föl. Sikerük gyakran ismeretlenségüknek, egzotikus hangzásuknak köszönhető.


Rendező: Pálóczy Krisztina

JEGYEK