Kiállítás

Magyar kutatók Etiópiában

(Néprajz az Operában 5.) 2015. nov. 15. - 2016. jan. 31.
A Néprajzi Múzeum Afrika-gyűjteménye ma több mint 10 500 tárgyat tartalmaz, melynek első darabja, egy bőrpajzs éppen Etiópia területéről, Abesszíniából érkezett 1874-ben. Azóta az országban kutató vagy ott letelepedett magyaroktól számos kisebb-nagyobb tárgygyűjtemény gazdagította a múzeumot, köztük Sárosi Bálint és Martin György neves népzene- és néptánckutatók által gyűjtött hangszerek is. Ezeket együtt első ízben ezen a kiállításon láthatja a közönség.

 

Hailé Szelasszié etióp császár magyarországi látogatása alkalmával népzenekutatók kiküldését kérte Etiópiába, hogy az ottani zene gyűjtésében segédkezzenek, mivel ott addig nem folyt tudományos igényű népzenei gyűjtés. A magyar állam Kodály Zoltán javaslatára 1965-ben Sárosi Bálint népzenekutatót és Martin György néptánckutatót küldte erre az útra. Sárosi szerint az etiópiai gyűjtőút számukra legalább olyan hasznos volt, mint Etiópiának, hiszen a gyűjtés során a tánc- és zenetörténet évezredes múltjába tekinthettek vissza.


Hat hét alatt hatezer kilométert jártak be, északon Axumot, délen Kaffa tartományt, nyugaton a Tana-tavat, keleten a Szomáli-félsziget környékét érintették. A felvételeket magnetofon- és filmszalagra rögzítették, ezek mellett rengeteg fotót is készítettek. A nyelvi nehézségek és az idő rövidsége - néhány hét - ellenére kollégájával, Martin Györggyel a nemzetközi folklórkutatás szempontjából is egyedülálló anyagot gyűjtöttek.

A hangfelvételek másolata a Néprajzi Múzeum népzenei gyűjteményében van, eredetijét és a filmfelvételeket a MTA BTK Zenetudományi Intézet népzenei archívuma őrzi, melyhez Sárosi jegyzőkönyveket is készített. Az útról, az életmódról, a táncokról és a zenészekről készült fotók a MTA BTK Zenetudományi Intézet és a Néprajzi Múzeum fotótárában találhatók. A mintegy százötven felvételnek több mint a felén hangszeresek, táncosok, énekesek láthatók.

A kiállítás Verdi Aida című operájának bemutatójához kapcsolódik.

Kapcsolódó adatbázisaink

JEGYEK