Lajtha László népénekgyűjtései a Néprajzi Múzeumban

Lajtha László munkásságának egy kevéssé ismert, de nagy jelentőségű anyagát bemutató könybemutatóra invitáljuk az érdeklődőket.

Helyszín: Néprajzi Múzeum, MÉTA tér

A Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívum Hangtárában találhatók Tóth Margit népzenekutató, zenetudós és Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató lejegyzőfüzetei, amelyeket a Lajtha László Népzenegyűjtő Csoport tagjaként készítettek 1951 és 1963 között Sopron és Vas vármegyékben. A tetemes mennyiségű és eddig feldolgozatlan forrásanyagból készítette Medgyesy S. Norbert A Nyugati-Dunántúl egyházzenei anyanyelve. Népénekek, bakterénekek és karácsonyi orgonadudálás a Lajtha László Népzenegyűjtő Csoport ismeretlen lejegyzéseiben című könyvét, amely a Magyar Művészeti Akadémia Kiadó gondozásában jelent meg. A kötet lapjain a Lajtha-csoport gyűjtéseiből a Nyugat-Dunántúl legjellegzetesebb, többségében gregorián eredetű és a 16–18. századból származó népének-változatai, népzsolozsmái, bakterénekei, a karácsonyi dudautánzó orgonálás dallamai és azok zenetörténeti, néprajzi, valamint történeti földrajzi vonatkozásai találhatók százhatvanhét dallam első nyomtatott kiadásával és elemzésével.

Lajtha László népzenei tevékenysége szorosan összekapcsolódott a Néprajzi Múzeummal. 1910-ben indult első népzenegyűjtő útjára, 1913-ban pedig a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának tisztviselője lett napidíjasként, majd 1915-ben, távollétében fizetés nélküli segédőrré léptették elő. A Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának hangszergyűjteményébe csak a háború befejezése után térhetett vissza, bár leszerelését hamarabb is próbálták kieszközölni, sikertelenül.

1914-ig főleg Csík és Háromszék megyében gyűjtött. Több mint 70 hengernyi felvétel, és felvétel nélküli lejegyzés készült ebben az időben. 1943-ig megszakítás nélkül, az egész országban végezte az énekes és hangszeres fonográfos népzenegyűjtéseit.

Lajtha 1936-tól, kezdetektől részt vett a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával négy dunántúli magyar anyagot tartalmazó hanglemez elkészítésében. A hanglemezkiadás folytatása, az ún. Pátria sorozat már a Néprajzi Múzeum és a Magyar Rádió közös akciója volt. A lemezfelvételeket egészen 1944 januárjáig folytatták. Közben a múzeum népzenei gyűjteményének a biztonságba helyezése is Lajtha útmutatásával történt. A háború után, 1946-ban pár hónapig a Néprajzi Múzeum megbízott igazgatója volt, de a Népzene Osztály anyagának a számbavételét, rendezését is felügyelte az 1947-től az osztályra „szolgálattételre átengedett” főiskolai tanárral, Rajeczky Benjaminnal együtt. 1949-ben azonban felmentették múzeumi munkájából.

Az 1950-es évek elejétől a Népművelési Minisztérium anyagi támogatást nyújtott egy Lajtha által irányított, állandó népzenekutató munkacsoport (hivatalosan: A Művelődésügyi Minisztérium Néprajzi Hanglemezeket Gyűjtő-, Készíttető- és Feldolgozó Csoportja) létrehozásához, így Lajtha Erdélyi Zsuzsannával és Tóth Margittal járta a Dunántúlt, s folytatta rendkívüli jelentőségű munkáját a vokális és instrumentális történeti népzene kutatásában, lejegyzésében és rendszerezésében.

A Lajtha-csoport Lajtha László haláláig több hangszalag-felvételt készített, melyeknek egy részéről lemez is készült. A lejegyzett, de hangfelvételen nem rögzített dunántúli népénekek száma megközelíti a 4000 dallamot.

Gyűjtéseik egy része a virrasztó énekek köré csoportosult. Az 1950-es években a politikai nyomás ellenére jelentős népének anyagot gyűjtöttek. „Laci bácsi kikötötte, hogy a szent téma nem lehet akadály, Jézus Krisztus, Szűz Mária neve előfordulhat” - emlékszik vissza Erdélyi Zsuzsanna.

A gyűjtés jelentőségét Lajtha többször összefoglalja a minisztériumnak küldött jelentésekben. Egy 1962-es jelentésében így fogalmaz: „Nem tudom eléggé hangsúlyozni gyűjtésünk fontosságát, mellyel sikerült elérnünk, hogy sokáig csak egy példányban ismert dallamnak legalább nyolc XVI. sz-i változatát sikerült feljegyezni. Így egyre bővülő dallamcsaládok alakultak ki, úgyhogy lesz olyan régi – Kájoni-közölte – szöveg, melyre eddig soha nem gondolt mennyiségű, igen régi stílusú igen különböző dallamot sikerült összegyűjtenünk.”

Lajtha halála után 1963. december 5-én a munkacsoport hagyatékát, a feladatokat és a felvételeket a Művelődésügyi Minisztérium zenei osztálya az akkorra már megüresedett Néprajzi Múzeum Népzene Osztályának adta át. Ez az intézmény vette át a történeti népénekanyag gondozását, feldolgozását és a gyűjtés folytatását. Ez nem volt különösebben nehéz, hiszen a csoport tagjai jórészt együtt maradtak. A Néprajzi Múzeumban maradtak – leltározva – a hangfelvételek, ezek jegyzőkönyvei, és a letisztázott helyszíni lejegyzéseknek mintegy a fele.

A népénekgyűjtések a múzeum honlapján elérhetők: lajtha.neprajz.hu