Egy 1848-as miskakancsó

2014. június

A miskakancsó a köz- és magángyűjtemények kedvelt darabjai közé tartozik, egyike a legnépszerűbb magyar fazekasmunkáknak. Miskakancsót hagyományosan csak az Alföldön készítettek. Az első darab Hódmezővásárhelyről való, 1824-ből. Ezt követően terjedt el más alföldi központokban, így elsősorban Mezőcsáton, Tiszafüreden, valamint Mezőtúron.

A miskakancsót a kutatás csak a 20. század elején fedezte fel. Az első példány Györffy István 1909-es alföldi gyűjtése révén került múzeumba. Az emberábrázolású edények sokfelé változata ismert szerte a világon. Nyugat-Európában a 16. században főleg az ún. Bartman-korsók voltak híresek. Ezek a Rajna-menti kőcserép korsók Angliába is eljutottak, ahol a szakállas férfiarcot ábrázoló edényeket Bellarmine-korsónak nevezték. Angliában egy változata a 18. század második felében Toby Jug néven vált népszerűvé. Az angol Toby Jug olyan ivóedény, amely természethűen, bár karikatúraszerűen idős férfit ábrázol, 18. századi ruhában, háromszögletű kalapban, korsóval a kézben. Nehéz összevetni őket a stilizált, magyar huszárt ábrázoló miskakancsókkal, amelyekre főleg a jelzésszerű, egyszerűsített ábrázolásmód a jellemző.

A miskakancsó elterjedésében és népszerűségében Hadik András huszárjainak poroszok elleni dicsőséges hadjárata is közrejátszott, amikor 1757-ben még Berlint is megsarcolták. A huszárságot, mint fogalmat nem véletlenül azonosították a magyarsággal, a vitézséggel, a magyar virtussal, az ábrázolásokon bajuszos, csákós, huszárruhás férfialakként jelenítették meg.
A miskakancsó elnevezése Mezőcsáton pintes, így szerepel 1838-tól szinte minden feliraton. Tiszafüreden a leggyakoribb elnevezés a miska. A "miska" - a Mihály keresztnév becézése - több tárgyon fordul elő, "Boros Miska", "Korhely Miska", "Szomjas Miska", "Bortigyon Miska", vagy általában "miska" formában.
A miskakancsók gyakori szereplője a kígyó, amely sok borosedény díszítésében megtalálható. A kígyó a hiedelem szerint speciális tudású állat, mely örök élettel bír. A falusi emberek körében az a mondás járta, hogy mindenki addig él, amíg beszélnek róla. A miskakancsó tehát az emlékezetet akarta ébren tartani.

A bemutatott miskakancsó Mezőcsáton készült 1848-ban, készítője Rajczy Mihály (1817-1869). Sokan őt tartják a legjobb magyar fazekasnak. Invenciózus, nagy tehetségű mester volt, aki folyton tágított a tradíció keretein. Ennél a miskakancsónál például csavaros cserépdugóval zárta le az edény fedelét. Harmonikus forma, tökéletes arányokkal, nagyon igényes díszítéssel - ez jellemzi ezt a kancsót is, mely igazi "sztár tárggyá" vált az elmúlt hatvan év alatt. Megjelent Domanovszky György Mezőcsáti kerámia (1953) c. kötetében, majd 1968-as összefoglalásában, Fél Edit és Hofer Tamás: Magyar népművészet-könyvében, Füvessy Anikó több cikkének és Csupor István: Az Alföld népi kerámiaművészete c. könyvének illusztrációjaként, sőt még egy angol keramikus, Mary Wondrausch munkájában is. Számtalanszor közölték a képét, még postabélyegre is felkerült, illetve egy népművészetről szóló társasjáték dobozát is díszítették vele.


Miskakancsó
Mezőcsát, 1848
Leltári szám: 51.31.385

Tárgyfotó: Sarnyai Krisztina