Az ablak

2013. január

 

Ez az első látásra meglehetősen furcsa tárgy egy szovjet utasszállító repülőgép ablaka. A repülő sorozatgyártása 1959-től indult meg, és 1978-ig tartott. Jogos a kérdés: mit keres egy ilyen ablak a Néprajzi Múzeum gyűjteményében?

A talányos tárgyat 2006-ban, a műanyag kiállítás anyaggyűjtése során hozta be tulajdonosa. A történet, amit elmondott hozzá, egyszerre volt vicces és drámai. Így szól: "Pesten voltam, amikor az IL-18-as személyszállító repülőgépet darabjaira bontották. Ez egy plexiablak. Azért vittem haza, hogy a gyerekem kinézhessen rajta, mert úgysem fog repülőgépre ülni, mivel munkanélküli vagyok. (Osgyáni Zoltán)"

A szöveg, amit szóbeli közlés alapján rögzítettünk, megjelent a kiállítás alternatív olvasókönyvében, a Plasztik művek. Alternatív műanyagtörténet a celluloid könyvtáblától a felfújható fotelig című MaDok-füzetekben. Az egységes szerkesztési elveknek megfelelően címet kellet adni a szövegnek. Olyat, ami egyszerre fejezi ki a tárgy fizikai létét (egy ablak, amin kinézhetünk), és a történet szívszorító, társadalmi problémákra reflektáló részét: azt, amikor egy apa megérti, hogy nem tudja biztosítani gyereke számára a lehetőséget, hogy repülőre szálljon és utazzon. Mert nincs munkája. Nincs anyagi biztonsága. Egyszercsak kipattant a cím: A KILÁTÁS.

A január a kezdés hónapja. Tervezünk, rövid vagy hosszú távra, próbáljuk elképzelni egyéni és intézményi szinten, mire lesz lehetőség, idő és kilátás. Ma Magyarországon a múzeumok nagyon nehezen gondolhatnak bele abba, hogy mit hoz a jövő. Hogy milyenek a kilátásaik. Rövid és hosszú távon egyaránt. De talán eljött az idő, hogy erről beszéljünk is. És ebben hihetetlenül gazdag, izgalmas, jelentéssel és tartalommal telített gyűjteményeink, kutatási tapasztalataink és kritikai megszólalásaink segítségünkre lesznek. Ez az ablak. És ezek a kilátásaink.

Repülőgép ablak
plexi (polimetil-metakrilát), tömítőgumi (elasztomer), fém
gyártó: Iljusin, Szovjetunió "Iljusin IL-18"
1960-as évek
40,5x5x30,5 cm
fotó: Sarnyai Krisztina

JEGYEK